Megbarnult, nyári betlehem,
tétova maradvány-félelem.
Az ősz majd ronggyá áztat,
s a fagy végleg elporlaszt.
De most még tehetetlenül napba bámulok,
a Kaszással szembeszálló halálmadár vagyok.
Savanyú szagú, fagyott új kenyér,
kiből senki frissen sem kér,
s nemzeti szín szalag alatt
büszke hátú kalász rothad.
Közben, már nem is károg a varjú,
hisz rég volt már ragyogó szemű, szőke hajú.
Veress Zita
Még mennyire gyakran a tű éles szúrása,
amint szívja vért a gyenge, görbe vénából?
A végtelen várakozás merev műanyag székeken
a betegek steril palotájában,
a falak túllengő fehérségével,
amíg rád nem kerül a sor az EEG-re?
A félelemmel teli szorongás, reménysugárral keveredve,
miközben az agyvizsgálatra vársz
a szédülés és az ájulat ijesztő rohamai után?
Mi történt azzal a gyerekkel, amely
teli torokból kiabált túláradó gyönyörűséggel
amint átfutott egy derékig érő virágos mezőn,
és akinek a vére olvadt lávává változott
az első szenvedélyes csókkal, amely élesen
elválasztotta a gyermeket a férfiasság ambícióitól,
az ihletett művésszel, aki éjféltől hajnalig
lázasan festett műtermének rideg neonfénye alatt,
mert azt hitte, remekművet alkot?
Úgy gondolom, több mint készen állok arra,
hogy becsomagoljanak, lepecsételjenek és feladjanak
a határtalan és feltérképezetlen túlvilágba.
Kovács Iván
Azért vagyok, mert észlelek, érzek és gondolkodok,
aztán szárnyalok., bukok, álmodozok és törekedek,
mint a régi romantikusok, akik akkoriban tintával írtak,
de szavaim azt követelik, hogy tűzzel írjam versemet.
Az élet kezdettől fogva soha nem volt unalom.
A koponyám rejtett titkaiban ezt szabadon bevallom.
Korunkban a nyílt leleplezés szabály,
szóval elfecsegem mint midenki bolondja:
Ismerem a misztikust és a hétköznapit,
a józan észt és amit az őrület hagyott.
Így nincs semmi, amit el nem mondhatok
koponyám rejtett titkai közt ott vannak az adatok.
Forró hangos rímekben írom le életem,
a lázat és a győzelmet, lázadást és lebukást,
a szárnyalást mely által veszélyben lebegek,
aztán görnyedten és tétován tovább megyek.
Tehát a béke és a megkívánt nyugalom idején,
koponyám rejtett titkai sorolják hogy ki is vagyok én.
Kovács Iván
Csak megszületni volt nehéz,
az élet bazaltkövei
már könnyedén őrlik
a húst, a csontot.
S odafentről, ha lenéz,
tekintetével követi,
szeméből könny ömlik,
s titkolja, hogy mosolygott.
Veress Zita
ABIGÉL
Gina, regény hősnője ezerkilencszáz negyvenhárom,
elbúcsúzik otthonától, és azoktól akiket szeret,
mert édesapja beadja a hires árkodi intézetbe,
kis ötödikes gimnazistának a rideg világ őrzi,
kegyetlen, szokatlan törvényei között !
Meg fogom engedni, egy vidéki egyház
leánynevelő intézetben, iskolában...
Ma még örvendj, szép édeslányom voltál nékem..
Szorits magadhoz a te lelkedben,
Bizzom bennem - ami szép volt -
Mentek az osztályba. megismerkedett egy
leány tanulóval, akivel ültem egy padba.
Most Tanulni szeretnénk, leckémet, Történelmet,
Most emlékezni fogok az órán !...
Mindenre rájón, régen, az régi időkben,
ki volt, az én életében,
Megyek az szobába, elkezdett hosszú éjszakán,
Gina, álmodott, nem válaszolt semmit,
Ezekkel nem hallom, semmit szavakkal.
A Szép estén különösen árvának érezte magát sötétben,
Most még Zsuzsanna igy jó lett volna,
bárki, aki, benyit, és csak annyit mond:
,, Hogy vagy Gina ?
Milyen az Ágyad ? Aludj jól !"
Amely máris messzebb, mint az álom.
Ám Zsuzsanna Testvér, megfogta a kezét és
Szeliden, áthúzta a kis ajtón.
Másnap felkel reggel, hátha kimenne az egész osztály,
Gyöngyörű udvaron, azon a napon,
Oly szép idők voltak, a nap kisütött.
Vajon hihetne - e ahogy diák legendába.
amelyet a kertben, álló korsós, leányt
formázó szobor alakja köré szó,
lányok, képzelete ?
Irjon talán ő is levelet Abigélnek,
aki mindig segit a bajba jutottakon,
Kuncz Ferenc, Főhadnagy,
Az én számomra: az lenne parancsom,
Elmegy a leányiskola intézménybe,
hamarosan, Ginával összefut,
egykori leány szeretőjével.
2O23
BERECHET LÁSZLÓ
Berechet László
Elif a Szeretet útján
Szép voltál, Elif. kislánykoromban,
ott éltem éltem,
A Gyöngyörűséges házban,
ott születtem éjszakáján,
Elif kislány,
Menj az utadon ments meg engem,
Ha szabad leszel, Elif.
Gyöngéden átöleltél, a vállamon vigasztalj,
Meg újra engem,
Ne búsulj a semmiért,
Mint jobban voltál hűséges,
Édes lányom, Elif.
Elif a szeretet útján.
Berechet László
A szó elakad, a szívem megszakad,
mint egy haldokló égi gondolat.
A lelkem sír, zokog, riadt, mint egy véres,
kegyetlen, láthatatlan kés árnyéka.
Könnyeimmel küzdve, félve, remegve kérlek,
gyere vissza, lelkem legőszintébb lénye.
Soha nem felejtem el utolsó mosolyod,
mely szívem legfájóbb pontján egy zord, téli viharként tombol.
Már nem fáj neked, drága édesapám,
ki mindig óvott, védett, mint egy édesapa a legnagyobb álmát.
Örökké a szívemben fogsz élni, és ha az égre nézek,
tudom, hogy a legnagyobb csillag ma is nekem fénylik.
Mert eljött a búcsú, legfájóbb ez nekem.
Soha nem felejtem el utolsó mosolyod,
mely szívem legfájóbb pontján egy zord, téli viharként tombol.
2025.
Toók-Bernhardt Bettina
Kávé, kontra én
Kávéházban ülve,
kávét szürcsölve
kissé elgondolkodok:
vajon ki vagyok?
Érek-e többet,
netalán kevesebbet,
mint a kávém,
frissítő barátném?
Hisz ha kell, ott van,
nem holnap, azon nyomban.
Szomorúságban forrón ölel,
dühömben tüzesen perzsel.
Álmatlanságban altat,
éjjel is meghallgat.
Van ideje mellém ülni,
meséimre is figyelni.
Nappal, ha fáradok,
akkor is hozzá fordulok,
s Ő nem hagy cserben,
jótékonyan hűti lelkem.
S én? Én mi vagyok?
A kávém mellett ülve is rohanok.
Már nem emlékszem,
az előbb mire figyeltem.
Akad új, akad fontosabb,
a régi, még várhat.
Hű barátném felhörpintem.
Na szia, én (futva) mentem.
Veress Zita
Lelked fényét osszad széjjel,
Mit betölt a szeretet,
Ha másoknak is adsz belőle
Sokkal több lesz teneked!
Olyan Fény vagy,mely él,sugárzik,
Egy vagy te a sok közül,
Kik a földre jöttek ébreszteni,
Csak ébressz rendületlenül!
Jön az idő és nem sokára
Látni fogod tetteid,
Ha a sok Lélek-Fény együtt ragyog,
S beteljesíti álmait.
Majd nem lesz többé ítélkezés,
Minden kéz csak simogat,
Mert mindannyian Egyek vagyunk!
S ez mindenkiben nyomot hagy.
Mert amiért megszületett ISTEN FIA,
A földreszállt,
Minden lélek megéli majd,
Örök,szent karácsonyát!
Lelked fényét úgy oszd te is,
Ahogyan teszi ISTENÜNK,
S a szeretet meleg fénye
Beragyogja életünk.
S ragyogása szerteszáll majd,
Terjed a sziveken át,
Mert a Szeretet szent karjaiban
Ringatódzik a Világ!
Szalonnás Viktória c 2017.12.19.
Minden jog fenntartva!
Szalonnás Viktória
Leszáll az est, egy halkan elkezdi a többi követi, fűben, bokorban tücsök zene mi- be, szó- ban, - szólam.
Ciripelnek kedvükre mi kedvünk is jobb lesz tőle.
Hangosan egyfolytában mindegyik rázendítve, éjszaka kitartóan rezegve.
Idővel egyenként elhalkulnak már csak ketten szólnak aztán az egy is elcsendesedik,
jönnek a madarak ők kezdik!
Tasnádi Éva
Egy kérésem, lenne,
ha valaki meglelne,
útszélre dobva,
gyötörve, taposva,
ázva véres sárba,
szemeim becsukva,
ordítva némán,
nyúlva kezed után,
kérve, könyörögve,
álnokul esdekelve,
térdre hullva,
úgy suttogva,
nagy szemekkel
törött szívvel,
zokogva bárhogyan,
hogy ki hallja megroppan,
sírásomat meg is szánva,
mégse, mégse vigyél haza.
Veress Zita
Szeretem,
de ez csak egy ócska mondat
vagy szócska.
Vele lenni,
vagy vele menni,
vagy vele menni,
vagy elengedni.
Közös jövőt tervezgetni,
vagy elengedni.
Elviselni
vagy szóvá tenni
a sok fájdalmat,
amit okoztál,
vagy éppen a boldogságot,
amit magaddal hoztál.
Néha mellettem voltál,
néha tőlem távol,
de lehet,
hogy sosem voltál több,
mint egy kósza, koszos gondolat.
Folyton csak magaddal hoztad
otthonról a gondokat.
De ha őszinte akarok lenni,
és ami engem igazán zavart,
például az,
hogy az anyáddal
sosem találkoztam.
De most igenis beolvasnék neki,
hogy mennyi mindent elbaszott
a kibaszott nevelésed alatt.
És ha most átgondolja,
hogy mi lett a fia,
nem jut eszébe
csupán csak a semmi.
Nos, és hogy mi van az apáddal?
Igazából az apádat
sosem ismertem,
pont úgy,
ahogy te sem.
Amit róla hallunk,
az csupán csak a mese,
de nem hiszem,
hogy olyan túl sokra mennénk vele.
Inkább gyere.
Én most tükröt mutatok neked,
tükröt, amely görbe, görbe.
Látod magad benne széttörve?
Benne széttörve.
Hiába akar téged mindenki,
ha te egy gyenge vagy,
egy gyenge senki.
Baszod.
Ismeretlen
© debrecenliterature.hu All Rights Reserved Privacy Policy