Stur, agymosott magyarok,
kik Viktor Orbánt követik,
Putint magasztalják,
s ötvenhatot nélkülözik!
Ez majdhogy közel áll
a hazaáruláshoz.
Elég volt az oroszból
ki öröké csak kárt hoz.
Új idők hajnala
viruljon most szépen.
Hozzon reményt , szeretetet,
s óvjon bennünk épen!
Kovács Iván
Már nem álmodom,
fáradt, hamis hang
csak a nyár.
A disszonancia útvesztőjében
egy verőér lüktet.
Figyelem erővel,
ha eltűnik,
én is elveszek.
Veress Zita
Erdély felé
kelet felé visz, az út a Hargita vár rám,
hol az ősők hitte virraszt a fák árnyán,
Magas sziklák fenyvesek őrzik.
a múlt szavát a sors hiába tépte szét.
a Testvér otthonát.
Robog a gép szivem a helyek.
Ritmusára ver itt minden kő és patak,
Egy régi dal mesélt nem választ el minket.
határ sem gőgős idegen szó,
Mert a lelkünkben és ő lány,
örökké megmaradó..
Erdély felé
repit a vágy a hüvös esti szél,
hol a büszke székelyember,
még a csodákban és itt leteszem,
a Tündér botot a nehéz kapott kabátot.
a Bércek felett megfelem,
megálmodott a világot.
Berechet László
Ne vidd el a nyarat!
Hát már megint elindultál!
Pedig tavaly szentül ígérted,
hogy legközelebb már maradnál.
De a villanyoszlopon észrevettelek.
Ott álltál te is a sorban,
megpihentél, vagy erőt gyűjtöttél,
és én már mindent tudtam.
Elindulsz, elviszed, s véget ér.
Menj hát, ha menni akarsz.
Mit bánom már, ha nem látlak:
visszatérsz, ha nem is maradsz,
és én gyűlölettel epedve várlak.
Tudod, mit? Most én ígérek neked.
Menj! A szél se maradjon utánad.
Nem vágyom majd a fagyban érted,
ígérem, csak ne vidd magaddal a nyarat.
Veress Zita
Isaura, a
Rabszolga lány voltam,
mégis ott születtem hosszú éjszakáján,
hatalmas házban mindig rám jön. az édes álmom,
Bementem szobába lepihentem,
Nemcsak felkeltem egy reggel.
Mindennap ott ültem a zongoránál.
ahol megtanultam zongorázni,
hanem visszatérnek az emlékeim,
Szép fiatal lányként magamban éltem,
a gyöngyörű szépséges házban,
a hosszú éjszakán ágyamba bújtam,
Lepihentem s el aludtam lágyon.
Másnap reggel mikor felkeltem,
újra ott ültem a zongora széken,
Kotta nélkül pusztán a szivemből,
tanultam játszani a sűrű éjben.
Berechet László
A szaxofon lenyügözőn hangzik,
a zongora adja a dallamot.
Billie a "Furcsa gyümölcs" című dalt énekli,
Amely a feketéknek illő elégiát hagyott.
Nincs itt déli vigasz,
csak mély és sötét kétségbeesés.
Fekete testek lógnak a fákról,
vér csöpög a lombos nyárfaágról.
s az égő hús édeskés szaga
száll a nyári szélben, mint akasztottak dala.
Igaz dal, mely örökre megmaradt,
s mely Billie Holiday torkábol szakadt.
Országszerte betiltották,
ám a hallgatóság tapsolt, könnyezett.
A dal Billit nem hagyta nyugodni,
így amiután énekelte, élete is elveszett.
U.i. A TUME folyóirat szerint „Furcsa gyümölcs” (Strange fruit) a 20. század legjobb éneke volt.
Kovács Iván
Minden ami szép volt közös útamon,
elmerült, a Tiszta kis patakon,
Folyók vize rohan..
nagy nyomás alatt s én most.
itt állok a szikla hegyek felett.
zöldellő és ok védelme alatt,
Ments meg engem,
attól amit vétkeztél ellenem,
nem kértem semmit..
csak türelmet is csendet.
Meztelenül, jártam a gyöngyörű,
lázadó földön most mész vagy viszlek.
,, Tengerpartján"
Áldott Békességben,
hol csak velem élsz,
Te voltál a mindenem,
mit most elveszitek.
hatalmas barlangodban,
nem tört ki a vihar,
nem voltam ellenség
sosem bántottalak.
Berechet László
Éjszaka van, a plafont nézem.
Vajon mennyi fájdalmat
bír el egy test?
Míg lesz a szál egyenesből
összetekert görcs,
mely kiutat már nem keres?
Vajon kibírom addig,
míg önmagától illan a lét,
vagy magamtól elhagyom,
mint nem kívánt babát
a kórházi inkubátorban?
Veress Zita
Fejem emlékek súlyos zsákja,
szívem pedig vágyakozással teli, véráztatta kehely.
Nap mint nap lemegyek a partra,
s egyenesen ülök a homokban,
próbálva láthatóvá tenni azt, ami láthatatlan:
Ithaka, melyet eláraszt a napfény,
s amelyet gyalogutak és patakok hálóznak be;
füves dombhátak, juh- és kecskenyájak,
s a pásztor, ki nappali álmaiba merül.
Nem sokkal távolabb ott a szőlőskert
érett kék szőlőfürtökkel,
melyekből bor készül majd,
s az ünnepi asztalt ékesíti
isteni zamatával.
Végül a kövezett lépcső,
mely a palotához vezet, hol
hű szolgák végzik dolgukat,
ésl illatos sültek pirulnak
az izzó agyagkemencében, s Argos kutyám,
a közelben heverészve álmodik
az asztalról hulló ízletes falatokról,
melyek jogosan őt illetik.
Kint, a nyitott, oszlopos tornácon
ott áll szeretett feleségem, Pénelopé,
drága, régi szerelmem.
Talán ő is elmerül a gondolataiban,
a végtelen tengert bámulja,
vár, vágyakozik és azon tűnődik,
hogy én, a jogos férje,
hol lehetek vagy nem lehetek már.
Aztán felkelek, és nehéz szívvel és nyugtalan
elmével visszatérek Kalüpszó barlangjába,
ahová óvatos csenddel lépek be,
miközben ő kényszeres vággyal vár,
és a jelenléte túl illatos és túl buja.
Kovács Iván
Szemem, a láthatatlan kémjel,
Léptem neszeit a föld elnyeli.
Puszta szélén áll a vigvamon,
a sátor mélyében én lakom.
Vitéz Törzsem a dakota,
Vonatok büszke lova.
Hős harcos mind,
köztük élek én, az indián lány.
Berechet László
Baudelaire strófáiban nincsen
se menedék, se megnyugtatás.
A romlás nagy mesterének
minden szava egy robbanás.
E verses csokor melyben a vétkek
mint csúf valóság szerepelnek,
az ember ferde hajlamai
mint méreg kelyhek ékeskednek.
Itt babérkoszorú nem díszíti
híres, dicsős ember fejét.
A varázsos nadragulya
gaz csalán közt találja helyét.
Minden mérges virág s bogyó,
vagy kábító növény gyökere
visszavezet az unalom talajába,
ahol lappangva ural kezdete.
Gondolj csak a szúrós tűre,
amint a gyengéd érbe hat.
Egy pillanatnyi ujjongás,
de az igaz öröm elmarad.
S a titkos szerelmek,
melyről csak suttogva beszélnek.
Bűnök ezek vagy betegségek,
vagy jogos, személyi érzések?
És lám, az utolsó golyó
egy orosz rulett játékában!
Olyan mint egy hazug kölcsön
egy elvesztett hazárdban.
Az örökös kéjre vágyás
s mégis hiány a lélekben;
tétova egyensúly a szélen,
s a csábító hang odalenn.
Végül is a romlás kertje
hol csak gyomok ágaskodnak,
és a bomlás tüskéi közt
csak borzalmak virágoznak.
Kovács Iván
Hol a hiba? Bennem van.
Hallgass, az ördög már hallgat.
Nem vagyok valaki egymagam.
Torzult-tiszta képet csak ember mutat.
Életem megsárgult lapjain
mosott az írás,
van amit már nem tudok elolvasni.
Veress Zita
© debrecenliterature.hu All Rights Reserved Privacy Policy