Éjszaka van, a plafont nézem.
Vajon mennyi fájdalmat
bír el egy test?
Míg lesz a szál egyenesből
összetekert görcs,
mely kiutat már nem keres?
Vajon kibírom addig,
míg önmagától illan a lét,
vagy magamtól elhagyom,
mint nem kívánt babát
a kórházi inkubátorban?
Veress Zita
Fejem emlékek súlyos zsákja,
szívem pedig vágyakozással teli, véráztatta kehely.
Nap mint nap lemegyek a partra,
s egyenesen ülök a homokban,
próbálva láthatóvá tenni azt, ami láthatatlan:
Ithaka, melyet eláraszt a napfény,
s amelyet gyalogutak és patakok hálóznak be;
füves dombhátak, juh- és kecskenyájak,
s a pásztor, ki nappali álmaiba merül.
Nem sokkal távolabb ott a szőlőskert
érett kék szőlőfürtökkel,
melyekből bor készül majd,
s az ünnepi asztalt ékesíti
isteni zamatával.
Végül a kövezett lépcső,
mely a palotához vezet, hol
hű szolgák végzik dolgukat,
ésl illatos sültek pirulnak
az izzó agyagkemencében, s Argos kutyám,
a közelben heverészve álmodik
az asztalról hulló ízletes falatokról,
melyek jogosan őt illetik.
Kint, a nyitott, oszlopos tornácon
ott áll szeretett feleségem, Pénelopé,
drága, régi szerelmem.
Talán ő is elmerül a gondolataiban,
a végtelen tengert bámulja,
vár, vágyakozik és azon tűnődik,
hogy én, a jogos férje,
hol lehetek vagy nem lehetek már.
Aztán felkelek, és nehéz szívvel és nyugtalan
elmével visszatérek Kalüpszó barlangjába,
ahová óvatos csenddel lépek be,
miközben ő kényszeres vággyal vár,
és a jelenléte túl illatos és túl buja.
Kovács Iván
Szemem, a láthatatlan kémjel,
Léptem neszeit a föld elnyeli.
Puszta szélén áll a vigvamon,
a sátor mélyében én lakom.
Vitéz Törzsem a dakota,
Vonatok büszke lova.
Hős harcos mind,
köztük élek én, az indián lány.
Berechet László
Baudelaire strófáiban nincsen
se menedék, se megnyugtatás.
A romlás nagy mesterének
minden szava egy robbanás.
E verses csokor melyben a vétkek
mint csúf valóság szerepelnek,
az ember ferde hajlamai
mint méreg kelyhek ékeskednek.
Itt babérkoszorú nem díszíti
híres, dicsős ember fejét.
A varázsos nadragulya
gaz csalán közt találja helyét.
Minden mérges virág s bogyó,
vagy kábító növény gyökere
visszavezet az unalom talajába,
ahol lappangva ural kezdete.
Gondolj csak a szúrós tűre,
amint a gyengéd érbe hat.
Egy pillanatnyi ujjongás,
de az igaz öröm elmarad.
S a titkos szerelmek,
melyről csak suttogva beszélnek.
Bűnök ezek vagy betegségek,
vagy jogos, személyi érzések?
És lám, az utolsó golyó
egy orosz rulett játékában!
Olyan mint egy hazug kölcsön
egy elvesztett hazárdban.
Az örökös kéjre vágyás
s mégis hiány a lélekben;
tétova egyensúly a szélen,
s a csábító hang odalenn.
Végül is a romlás kertje
hol csak gyomok ágaskodnak,
és a bomlás tüskéi közt
csak borzalmak virágoznak.
Kovács Iván
Hol a hiba? Bennem van.
Hallgass, az ördög már hallgat.
Nem vagyok valaki egymagam.
Torzult-tiszta képet csak ember mutat.
Életem megsárgult lapjain
mosott az írás,
van amit már nem tudok elolvasni.
Veress Zita
Aranyos indiánlány visszatér
A célom, a versemben szereplő üzenet
Indián lány volt, hosszú hajú,
Diszként viselte fején,
Mint büszke sas a tollait.
Az én utam kalandos volt,
Én voltam a Legerősebb.
Lovagoltam a vadnyugat szélén,
S ott láttalak meg.
Te voltál indián lány az ellenségem,
Mind egy-egy kövecske Istentől.
Azt kivántam, bárcsak
Közös fegyvereink lennének,
A Gonosszal szembeni harcban.
Berechet László
A gyerek falura került
gyámszülők által nevelkedett,
az anyja viszont Pesten
fűvel-fával szeretkezett.
A srácot ütötték-verték,
éveken át éhezett,
de az anyja mit sem tudva
vígszínházban incselkedett.
Csoda hogy a gyerek
anyját nem szerette?
Emlékében csak az maradt,
aki, éheztette, verte.
Kovács Iván
Te vagy Spanyolország igazi lelke,
amely úgy nyúlik, mint egy végtelen álom,
még a neved is egy dallam,
élénk és tüzes, mint egy flamenco.
Ősi földed tágas képekben
a Sierra de las Nieves fenyőitől
nyugaton Herkules kapujáig
és keleten a Sierra de María-Los Verezig terjed.
Folyók szelik át termékeny talajodat,
mint egy banya bőre alatti szeszélyes erek,
és az arénába szánt ökrök
hizlalódnak Dehesa Boyal földjein.
Az olajfaligetek végtelen kárpitok,
amelyek Córdoba hullámzó dombjain húzódnak.
Ronda sziklacsúcsain a napsugarak
fehérre meszelt falakon tükröződnek vissza.
Granadában, a Huerta de San Vicente-ben
Lorca befejezi Ignacio Sánchez Mejías siratását.
Tollja a fehér papíron siklik,
kék könnyek patakjait ömlesztve.
Malagában egy fiatal Picasso nővére
elsőáldozását élénkvörös, csillogó fehérés komor
fekete színben festi meg. Fiatal testvére alakja
az ártatlanság és a tisztaság angyali kísértete.
Az Alhambra kertjében Manuel de Falla
tiszta, gyors hangokkal pengeti gitárja húrjait,
a flamenco hevessége ihlette
és egy szökőkút halk mormogására hangolódik.
Andalúzia éjszaka is ugyanúgy él, mint nappal,
és a vacsorát gyakran éjfélkor szolgálják.
Aztán Malaga és a Costa del Sol strandjaira,
ahol a hajnal lágy, halvány fényével fogad.
Kovács Iván
Szerelmet követelt a Nyár magának.
A világot bejárva, tombolva kereste.
Térdre hullva adta az ember lányát urának,
s a Nyár ölelő karjai között porrá égette.
Veress Zita
Hogyan tudnék élni nélküled
Eszter, szép fiatal lány,
Olyan legcsinosabb lettem magamból.
Én voltam népszerű sztár énekesnő.
Előszőr nemet mondanak neked,
de meggondolom saját magam.
Azonnal veled gyakorolom,
jó hangom van az éneklés miatt.
Maradj mellettem, mindig veled ültem,
kényelmes széken halkan zongorázom.
Megtanulom dallamot, szövegét...
csak velem énekelj duettben.
" Hogyan tudnék élni nélküled,
összeköt az élet és az, ami
nélküled lehet, nem kell sosem.
Hogyan tudnék élni nélküled.
Hisz rólad szól az élet, és az ami
nélküled lehet, nem kell sosem."
Hogyan tudnék élni nélküled,
minden alkalommal,
mégis vissza emlékezem,
gyöngyörű szép Boldogságban.
Hogyan tudnék élni nélküled.
Berechet László
Szomorúfűz alatt állok,
elmélyülten cigarettázok.
Alattam a föld elégedetten hümmög,
Felettem lógnak az aranyló levél fürtök.
Velem szemben üres udvar,
vadul benőtte a zöld gaz.
Betontömbök takarják el a napot,
Itt csak magamban vagyok.
Oly nagy itt a csönd,
csak a dohány serceg,
Néhány madár énekel
És csak telnek a percek
Édenkert ez,
Csöndes menedék a zajban
Fény a szürke homályban
Béke harcaimban.
ODA
Szavak
Nehezen jönnek nekem szavak,
hogyan találjam még a módját,
hogy lásd, szeretlek.
Nehezen jönnek a szavak.
Nehezen jönnek a szavak.
Nekem ez az egyetlen mód
számomra, hogy elmondjam, szeretlek.
Nehezen jönnek a szavak.
Nos, csak egy zenész vagyok,
eddig a dallam volt a legjobb barátom,
de a szavaim nem helyesen jönnek...
Felfedem a szivemet neked,
remélem, elhiszed, hogy ez igaz, mert
Ez csak egy egyszerű dal,
amit neked irtam a magam módján,
nincs rejtett értelme, tudod.
Hogy én mikor mondom,
szeretlek, szivem, kérlek,
hidd el, igazán igy van mert.
Berechet László
© debrecenliterature.hu All Rights Reserved Privacy Policy