Rövid előadásom célja, bemutatni a Csokonai kultusz hatását Ady költészetére. Három tanulmány alapján vázoltam fel ennek állomásait. A kérdésem az lett, hogy Vajon milyen elemét tudta Ady beleépíteni saját költészetébe a Csokonai-kultusznak, ami elősegítette verseinek „új irányzat” szerinti értelmezését. Szilágyi Márton, Szilágyi Ferenc és Fried István tanulmányait vettem alapul, s arra a megállapításra jutottam, hogy Ady Endre valódi célja a Csokonai kultuszba való becsatlakozás, művészetének újító, a fejlődő Nyugattal való kapcsolatát akarta kihangsúlyozni, mint kezdeti versei: a Góg és Magóg fia vagyok én vagy A magyar Ugaron már megalapozták. Csokonai Vitéz Mihály költészete is hasonló funkciót töltött be az ő művészetében.
Ady Endre előtt Petőfi Sándor volt, aki hasonló indíttatásból fordult Csokonai Vitéz Mihály költészetéhez. Petőfi az 1840-es években rájátszott Csokonai kultuszára. Ennek fontos irodalmi dokumentuma Csokonai című verse, aminek az alapja egy Domby Mártonnál is meglévő Csokonai anekdota.[1] Szilágyi Márton kiemeli, hogy Petőfi tudatos imázsépítésével idézte meg Csokonait, Vahot Imre sorai szemléltetik is mindezt: olyan volt „mint (egy) Csokonai redivivus, rövid prémes dolmányban, feszes nadrág, darútollas kalappal és makrapipával”, máshol így írt Vahot Petőfi öltözködéséről:„(...) kancamente-(tét hordott), minőt lelki rokonai Csokonai Vitéz Mihály is viselt”, Vahot Imrén kívül Jókaitól is vannak feljegyzések, melyek tanúsítják, hogy Petőfi követte Csokonai öltözködését. Ez az „öltözködés” valójában Csokonai Friedrich John 1816-os rézmetszetén lévő ruházatát másolhatta.[2] Petőfi is hasonlóan gondolkozott, mint Ady egy költői szerepet kívánt létrehozni. Szilágyi Márton úgy vélekedik, hogy az 1844-es évek Petőfi lírájában, Csokonai az anakreóni tradíció beteljesítőként jelent meg, a bor és mámor klasszikus anakreóni előképe, s a Csokonai vers is ezt a szemléletet tükrözi.[3]
Nem csak Petőfi, hanem kortársai is merítettek Csokonai kultuszának elemeiből. Az 1840-es évek legsikeresebb regényének, Kuthy Lajos Hazai rejtelmek című művében, Csokonait, a magyar néplélek metaforájaként ábrázolja. Az 1840-as évek irodalmi népiessége ugyanis Csokonaiban fedezte fel a népköltő ősmintáját.[4] Csokonai Vitéz Mihályról és Petőfi Sándorról számos monda és anekdota született, műfajilag is a róluk alkotott művek többsége anekdota, kisebb részben hiedelemtörténet, hiedelemmonda. A Csokonairól szóló mondák mágikus erővel rendelkező embernek: táltosnak, garabonciás diáknak mutatják be a költőt.[5]
Egy hajdúhadházi monda szerint Csokonai táltos volt: „már két éves korában folyékonyan olvasott, pedig senki nem tanította az olvasásra. A kéményfüstről megmondta, hogy melyik házban mit főznek. Mindenkinek tudta a nevét. Tudott beszélni az álatokkal, a madarakkal és a fákkal.(...)”[6]
Egy karcagi monda szerint pedig kétszer is megállította az őt felvenni nem akaró kocsit: „Káromkodtak kínlódtak, de a két ló csak rúgott-vágott. A deák meg szép csendesen bandukolva jött utánuk. Amikor elhaladt mellettük a két ló megnyugodva szépen elindult, mintha csak erre várt volna mindenik. (..)”[7]
Számtalan monda született még róla, nem csoda, hogy költészete a néphagyományhoz hasonlóan megfelelő forrássá vált a következő költőnemzedékek számára.
A legtöbb költő ebből merítve építhette saját „költői önarcképét”, még a modernség idején is. Fried István szerint a Nyugat költőinek Baudelaire-recepciója nem pusztán egy ars poetica-igényű esztétikai tájékozódás, hanem egy új irodalmi érték: mely egyszerűen szólva, szakítás a klasszikával, s egy, az irodalomnak elkötelezett művészként határozza meg magát, a múlt elgondolt költőinek reinkarnációjaként.[8]
Ady Csokonai élménye nem volt egyedi eset, Szilágyi Ferenc tanulmánya utal arra, hogy az 1911-es vígszínházi matinéra írott Ady vers, a Csokonai Vitéz ébresztését nyomon követte a Tóth Árpád 1913-an íródott Invocatió-ja, egy lírai Csokonai-regény előhangja,[9] nem beszélve arról, hogy az érzékien kimunkált Tóth Árpád- és Csokonai-mű közt az irodalmárok is sok hasonlóságot vélnek felfedezni.[10] S említsük meg az ugyancsak 1913-ban elkezdett töredékes Csokonai-drámát Móricz Zsigmond tollából.[11] Azonban Ady valamiféle kapcsolatot vélt felfedezni Csokonai és saját sorsában, ő a magyar zseni tragikumát ismerte fel Csokonaiban, egyfajta sorsközösséget, ahogy Szilágyi Ferenc fogalmaz: „korán jöttek” s „fajtájukból kinőtt”-ek voltak. Földessy Gyula is így ír róluk: „legrokonabb az összes volt és lehető költők közül(…)”[12] Ady, azonban Szilágyi Ferenc szerint pont Csokonai ellentéte, költészete „dionizoszi”, keserű és balladás hangú, amíg Csokonai apollói és komédiásra hajlamos életkedvű. Szerelem, bor és mámor a hívó szavuk. Ady bizonyára saját költői hiányosságait bálványozta Csokonaiban. Szilágyi Ferenc felveti a kérdést, hogy Ady szeretett volna valójában ilyen „apollói” vidám hangulatú költészetet teremteni? Tény azonban, hogy már az Új versekben is, a kötet előhangjában is Góg és Magóg bibliai történetét idézi fel, nem beszélve arról, hogy lírájának mindig alaphangulata marad a komor biblikus tónus és a balladás hangzás.[13]
Az Egy csúf rontás versében is fellelhető ez a vágy az apollóni költészet után:
Finom, dalos titkokkal tele
A lelkem. S mégse apollói bátor,
Mégse merek. És úgy dalolok,
Mint egy ósdi, telt szájú prédikátor.[14]
Mégis maga az, aki versében is „prédikátornak” nevezi magát, akit „telt szájú” jelzővel illet. A „mégse merek” sora, pedig ismét félelmet és negativitást sugároz. Hogyan hasonlíthatna egy ilyen prédikátor a „vidám természetű poétához”?
Ha nem is hangulatilag vagy stílárisan, de Varga József szavaiból kiindulva: „Csokonai valósággal tüneményként robbant be a magyar lírába: egy százféle sebből vérző ország a XVIII. század végén egy Európával együtt lélegző zsenit adott. S Ady Csokonai élménye épp ezért esett 1905-re, mert benne is akkora érlelődött meg az európai magyarság, a magyar Európa eszménye.” Eszményileg hasonló „alapokon” állt mindkét költő művészete. De bizonyára már előtte is találkozhatott Ady Endre, Csokonai művészetével, Beöthy tankönyvéből, de közelebb mégiscsak debreceni évei alatt került Csokonaihoz. Szilágyi Ferenc megemlíti itt az akkoriban megalapított Csokonai-kört is, melyről Ady kritikákat fogalmazott meg ugyan, de néha elismerően is nyilatkozott róluk.[15] Debreceni újságíró korában is, amikor Csokonai szecessziójáról beszél, nem valami művészi szertelenségnek látja a szecesszió elemeit költészetében, hanem valamiféle lázadásként, lázadás a megszokott ellen, s ez szavaiban is tükröződik: „De nehogy azt higgye valaki, hogy én a divatos szecesszió híve volnék. Nem a világért sem. Amint nem tetszik a Komjáthy szecessziója sem, éppen úgy nem tetszik a művészetbe vitt szertelenség sem. Az én szecesszióm a haladás harca – a vaskalap ellen.” Ebből láthatjuk, hogy Adyt bizonyára a Csokonai újításaiból adódó „haladás” eszménye foghatta meg, ő ezzel azonosította a költőt. Szabó Dezső így vélekedik az eszmény, avagy az „idealizálás” gondolatáról: „A klasszikus idealizál, amennyiben csak az általános valót keresi, de ennek visszadásába szigorú realizmust követel. A romantikus idealizál, mikor az objektív valóság helyett a maga szubjektív valóságát adja.” A fejtegetés lényege a körforgás, a különböző költészeti felfogások egymásra hatására szeretné felhívni a figyelmet.[16] Ebben a körforgásban határozható meg az a bizonyos haladás, mely Ady szellemét is megérintette.
Szilágyi Ferenc így ír Csokonai és Ady kapcsolatáról: „Csokonai nem pusztán egyes szavaival, stíláris megoldásaival szívódik föl Ady költészetében, hanem egész (…) ha tetszik: sorsával.”[17] Ady két Csokonai-verse, kiváltképpen a személyes Csokonai Vitéz Mihály és az alkalmi jellegű Vitéz Mihály ébresztése, Fried István szerint reprezentálja a személyiség és műve szétválását és egymásra találását.[18]
A következőkben Fried István értelmezésével közelíteném meg a Vitéz Mihály ébresztését, saját gondolatokat belevonva az ő nézőpont rendszerébe. Fried szerint a Vitéz Mihály ébresztése „többre és kevesebbre” vállalkozik, mint a Csokonai Vitéz Mihályban, mivel ez a mű indításában a költői költészetértelmezés lehetőségét hordozza magában, s az idézet- és utaláshalmozás, nem csupán az Ady-poézis része, hanem mindebből Ady Csokonai-képzete is rekonstruálható.[19] Kiemelnék néhány utalást: „gazdag pillangó-szárnyakat”, „szárnyatok bársonya”, „elhagyhatták remények, Lillák”.[20] A Csokonai-ébresztés eszköze a költőnek jól megválasztott, rá jellemző, kitüntetett helyzetbe jutó szavainak, verssorainak szó szerint való visszaadása, illetőleg az ős világának beléptetése saját műveibe.[21] Fried István úgy véli, hiábavaló az intertextuálisan telített előadás, mind átcsúszik egy személyiség rajzba. Pl: „Ő volt honjában legbujdosóbb magyar”, mintha összecsengne kicsit Ady „űzött” képeivel pl. az Őrizem a szemed versében is: „Ősi vad, kit rettenet űz”. De ezek által merevvé, a színes-nyitott egyéniséget szoborszerűvé teszi.[22] Utalásrendszeren kívül, akár meg is idézi pl:
Gyepedző sírján úgy, amiként Hafiz
Sírján szűzekkel Ő tartata tort,
Zilálja csókos lyány rózsáit
S öntse víg ifju a tűz-buja bort,
Mintha Csokonai ur csak aludna.
Megidézi a költő egyik művét A Hafíz sírhalmát, s annak főszereplőjét azonosítja Csokonaival. Adynál ez a túlírás arra szolgált, hogy egy szuverén módon adaptálja-értelmezze a költőiszerepet. A Mester tanítványa általi újraértelmezését láthatjuk ebben a műben.[23] Vegyük csak akár az első sorok istenné emelését:
Szavak, „szárnyatok bársonyára”
„Szedegessetek violaszagot”,
Midőn felröpködtök Őt dicsérni.
vagy mintha a „csók” által részesülhetnénk az ő tudásából:
Csókoljuk jól meg az ő ifju szivét,
Csiklandós, szép sziv volt s ma is meleg
S ha bágyadás nem ült szivünkre.
Nem beszélve arról, hogy gyakran emlegeti együtt a szívet és az elmét, mely a Mester bölcsességét s művészetének teljességét jelképezi.
Fried István azt írja, hogy biblikus perspektíva is feltűnik, de az eklektikus motivikára következtet.[24] Úgy véli, hogy a Vitéz Mihály ébresztése egyszerre szabadítja föl s kötözi meg Ady versújító lendületét.[25] Fried István sem sorolja Ady kiemelkedő alkotásai közé, de a modernitás költészetfelfogásának megértéséhez fontos adaléknak tartja.[26]
A Vitéz Mihály ébresztése, még ha Fried István szerint nem egy kimagasló Ady-vers, Szilágyi Ferenc szerint, Ady Csokonai élménye irodalomtörténeti jelentőségű lett: „felfedezte a Nyugat költőinek: Vitéz Mihály ébresztése alapján nem csak a szavak nagy művészét, hanem a pogány életörömök énekesét, az áldozatos honszeretet tragikus sorsú költőjét.”[27] Szilágyi Ferenc másképpen viszonyul ehhez a műhöz, mint Fried, szinte ellentétes álláspontot foglalnak el. Bizonyára más szempontok alapján közelítették meg a művet, míg Fried István irodalomtörténeti szempontból, addig Szilágyi Ferenc eszmetörténeti szempontból, mint ahogy ez az idézet is ezt közvetíti: „a művészet és a tudomány szelídebb fegyvereivel kell hódítani”, „Adyt leginkább az új humánum felismerése vonzotta Csokonaihoz.”[28]
[1] Szilágyi Márton, A költő mint társadalmi jelenség: Csokonai Vitéz Mihály pályafutásának mikrotörténeti dimenziói, Ráció Kiadó, Bp., 2014, 306.
[2] Uő, 306.
[3] Uő, uo.
[4] Uő, 309.
[5] Lukács László, Csokonai a néphagyományban, Ráció Kiadó, Bp., 2007, 11.
[6] Uo.
[7] Uő,12.
[8] Fried István, Csokonai és Csokonai között = Tanulmányok Ady Endréről, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Menyhért Anna, Anonymus, Bp., 1999, 66–67.
[9] Szilágyi Ferenc, Ady Csokonai élményéről, Itk,1977/04, 637.
[10] Uő, 639.
[11] Uő, 637.
[12] Uő, 638.
[13] Uő, 639.
[14] Uo.
[15] Uő, 640.
[16] Fried István, Csokonai és Csokonai között = Tanulmányok Ady Endréről, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Menyhért Anna, Anonymus, Bp., 1999, 69.
[17] Szilágyi Ferenc, Ady Csokonai élményéről, Itk, 1977/04, 641.
[18] Fried István, Csokonai és Csokonai között = Tanulmányok Ady Endréről, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Menyhért Anna, Anonymus, Bp., 1999, 70.
[19] Fried István, Csokonai és Csokonai között = Tanulmányok Ady Endréről, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Menyhért Anna, Anonymus, Bp., 1999, 72.
[20] Ady Endre, Vitéz Mihály ébresztése.
[21] Uő, 72.
[22] Uo.
[23] Uő,73.
[24] Uő, 73.
[25] Uő, 75.
[26] Uő, 76.
[27] Szilágyi Ferenc, Ady Csokonai élményéről, Itk, 1977/04, 649.
[28] Uő, 650.
Debrecen irodalmi közösségének hivatalos oldala
© debrecenliterature.hu Minden jog fenntartva! Adatvédelem