Volt egyszer egy kisfiú, Tomi, és az ő legkedvesebb barátja: Főnix, a vidám sárga gumikacsa. Tomi annyira szerette Főnixet, hogy bárhová ment, magával vitte. Főnix mindig ott ücsörgött a zsebében, kíváncsian kukucskálva a nagyvilágra.
Egy nap Tomi szüleivel elindult a Nagyerdőbe. A fák óriási lombjai alatt sétáltak, amíg meg nem találták a tökéletes helyet egy piknikre. Leheveredtek egy plédre, finom szendvicseket ettek, és közben Főnix is élvezte a nap melegét Tomi zsebéből.
A piknik után Tomi a közeli játszótérre szaladt. Felmászott a mászókára, hintázott, nevetett – Főnix pedig mindenben vele tartott.
Telt-múlt az idő, és lassan beesteledett.
– Itt az ideje hazamenni – mondta anya.
Összepakolták a csomagjaikat, és elindultak át a Nagyerdőn, majd éttermek mellett haladtak el, miközben vidáman beszélgettek a mai nap élményeiről. Már majdnem otthon voltak, amikor Tomi hirtelen megállt.
– Főnix! – kiáltotta. – Nincs a zsebemben!
A játszótéren még biztosan megvolt… de vajon hova tűnhetett? Már nagyon sötét volt, így visszamenni nem lett volna értelme. Anya megnyugtatta Tomit:
– Ne aggódj, kicsim. Holnap reggel visszamegyünk, és biztosan meglesz Főnix.
Tomi bólintott, de szíve összeszorult.
Főnix ekkor már tudta, hogy Tomi csak másnap jöhet érte. Addig is körülnézett a Nagyerdőben, hátha talál valami jelzést, táblát, ami segíti az eligazodásban.
Mivel gumikacsáról volt szó, Főnix nem tudott ellenállni a kísértésnek: gyorsan csobbant egyet a Békástóban, és vidáman úszkált a többi kacsával. Aztán útnak indult.
Nem sokkal később két apró bogárkával találkozott: Bogi és Barbi bogárral.
– Sziasztok! Én Főnix vagyok, Tomi gumikacsája – mutatkozott be.
– Ó, igen! Láttunk titeket a játszótéren – felelték mosolyogva a bogarak.
Főnix elmesélte, hogy véletlenül kiesett Tomi zsebéből, és most szeretne hazajutni. Bogi és Barbi elkísérték egy darabig, majd hazaindultak. Főnix újra egyedül maradt.
Hamarosan egy fürge mókus ugrott elé.
– Szia! Én Máté mókus vagyok. Ott lakom abban a magas tölgyben – mutatott fel a fák koronájára.
Főnix elmondta, hogy kijáratot keres, mert nagyon hiányzik neki Tomi.
– Attól függ, merre akarsz menni – mondta Máté. – Van több bejárat és kijárat is.
A mókus felmászott a fára, körbenézett, majd így szólt:
– Van itt a közelben egy oldalsó kijárat. Nem tudlak végigkísérni, de egy darabig elkísérlek, úgyis gyűjtenem kell pár mogyorót.
Útközben Máté mesélt az erdő állatairól: a fakopáncsról, aki kopácsol a fákon, a csúszkáról, az őzekről és a ritkán látható vaddisznóról.
Egy idő után Máté megállt:
– Most már mennem kell a családhoz, és be kell szereznem a mogyorót.
Főnix három nagy mogyorót adott neki hálából. Máté mosolyogva felugrott a fára, és eltűnt a lombok között. Főnix ismét egyedül maradt.
Bolyongása közben Főnix egy apró házat pillantott meg. A táblán ez állt: Süngarázs. Bekopogott.
Egy nagy ásítás után egy álmos sün nyitott ajtót.
– Jó estét, én Sanyi vagyok. Te mit keresel itt ilyen későn, te kacsa?
Főnix elmesélte, hogy véletlenül itt maradt az erdőben, és kijáratot keres. Sanyi először bonyolult útvonalat magyarázott, majd inkább úgy döntött:
– Tudod mit? Elkísérlek.
Séta közben Sanyi mesélt a Nagy Erdő növényeiről: a kocsányos tölgyekről, a fehér és rezgő nyárfákról, a mezei juharról, a csillagvirágról és az enyves zsálya finom illatáról.
Hamarosan megpillantották a lámpafényt.
– Itt vagyunk, ez az egyik fő kijárat – mutatta Sanyi.
Főnix megköszönte a segítséget, miközben Sanyi eltűnt a levelek között, hogy elemózsiát vigyen a családnak.
Most már ismerős úton járt, így Főnix gyorsan hazaért. Bekopogott. Tomi anyukája nyitott ajtót, és örömmel fogadta a kis gumikacsát.
Gyorsan megmosta, letörölte a sarat és homokot, majd átadta Tominak. A kisfiú szeme felragyogott. Olyan erősen ölelte meg Főnixet, hogy el sem akarta engedni. Aznap este boldogan aludtak el egymás mellett.
Másnap Tomi és Főnix visszatértek a Nagy Erdőbe.
Máté mókusnak mogyorót és mákot vittek, Sanyi süninek apró bogarakat, Bogi és Barbi bogárnak pedig hosszú, szívből jövő köszönetet mondtak.
A mese tanulsága: jótett helyébe jót várj!
Főnix hazatalálása csak azért sikerülhetett, mert az erdő lakói önzetlenül segítettek neki.
És ami a Nagyerdőt és a Békás tavat illeti – most már ti is ismeritek egy darabját. Ha kíváncsiak vagytok rá, menjetek el egy piknikre, másszatok a játszótér mászókájára, és figyeljétek a madarakat, mókusokat, bogarakat. Ki tudja, talán egyszer Főnixszel is találkoztok…
A mászókánál találkozunk!
Debrecen irodalmi közösségének hivatalos oldala
© debrecenliterature.hu Minden jog fenntartva! Adatvédelem