Események

  • Főoldal
  • Események
  • AUSCHWITZ ELŐTT ÉS UTÁN: HÁROM NEHÉZ TÖRTÉNETET ISMERHETÜNK MEG A DÉRIBEN

AUSCHWITZ ELŐTT ÉS UTÁN: HÁROM NEHÉZ TÖRTÉNETET ISMERHETÜNK MEG A DÉRIBEN

A Debreceni Német Kulturális Fórum szeretettel vár mindenkit könyvbemutatójára: Christoph Heubner: Kutyákat látok, akik feszítik a pórázt

Auschwitz felé, Auschwitz után – három történet, Wesley Kiadó 2023

Fordította: Fahidi Éva és Iványi Zsuzsanna

„És végül el akarom mondani neked, hogy mit jelentesz számomra, és mit gondolok a könyvedről: A túlvilágra kevés könyvet viszek magammal. A tiédet feltétlenül.” Éva

Christoph Heubner (*1949) író, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság igazgató alelnöke, aki először békeszolgálatosként, dokumentumfilmesként, rádiósként, Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség küldöttként, majd jelenlegi pozíciójában több évtizeden keresztül szoros barátságot ápolt számos Auschwitz-túlélővel – köztük Fahidi Évával is. Közös projekteken és publikációkon dolgozott velük, felolvasóesteket, megemlékezéseket szervezett, Auschwitz-vezetéseket tartott, és nem utolsósorban beszélgetett. Az ott szerzett információk, barátai visszaemlékezései és átélt holokauszt-történetei képezik a hátterét jelen könyvnek. Az ő nevüket, történetüket és családtagjaik emlékezetét szeretné megőrizni az utókor számára.

A novelláknak számtalan magyar vonatkozása van – a főhősök legtöbbje is magyar származású. Nem nehéz felismerni Magda történetében Évát, akit nem engednek be saját házába, mikor hazaérkezik Auschwitzból. Ott sejlik alakja a kaposvári zenésznő történetében is, aki az auschwitzi megérkezés után hiába várja vissza családtagjait a „fürdőből”, édesapja vonásai pedig a fakereskedő történetében, amint sorára vár a gázkamra előtt. Mindenesetre a könyv Éva könyve, és a többi túlélőé, akik saját történeteikre, elhurcolt és meggyilkolt szeretteikre ismerhetnek rá. És az olvasóé. Nem fogja tudni letenni.

„Elkezdtem számolni az embereket, ahogy másztak be a vagonokba, vagy ahogy az öregeket és a gyerekeket beemelték. Megpróbáltam megszámolni őket. De egyszerre csak meghaltak a számok, túl sokan voltak, túl sok lett mindenből.”

Időpont: 2024. február 22. 17:00-19:00

Helyszín: Déri Múzeum, Díszterem (4026 Debrecen, Déri tér 1.)

A belépés ingyenes, előzetes regisztrációhoz nem kötött. A helyszínen a könyv kedvezményesen megvásárolható.