Események

DEBRECENBE LÁTOGAT PELLER MARIANN

Szinte már hagyománynak mondható, hogy a Libertine Könyvesbolt születésnapjára Peller Mariann újabb regénye is megjelenik. A karmikus szerelmi regénysorozat következő része, a  A Nílus gyermeke különleges folytatást kínál az olvasóknak, amelyben természetesen a jelenben is folytatódik tovább Annabelláék története, hiszen azon a helyszínen kezdődik minden, ahol a második regény véget ért, miközben az óegyiptomi birodalom korába is visszatekintünk. Viszont végre az is kiderül, hogy Annabella és Johnny együtt marad-e, vagy sem. 

A debreceni könyvbemutatóra december 12-én 18 órától a Csokonai Fórum Kóti Árpád termében (4024 Debrecen, Csapó utca 30.) A bemutatók után Peller Mariann dedikálni is fog.