Események

FÉLRE A MASZKOT! NEGYEDSZER IS!

“Egész életemben mindenkit, aki hozzám tartozott, jobban tudtam szeretni önmagamnál. Ennyi a titok. Ez nem derű, ez a szeretet fegyvere. Szeretnék önöknek valami rettenetesen egyszerűt mondani, amit édesanyámtól tanultam annak idején. Mondjuk hétfő volt, és én megsemmisültem ettől vagy attól. Anyám csak nézett, és azt mondta: „Kislányom, ma hétfő van, és jön a kedd. Csak nem képzeled, hogy a keddnek van valami köze a hétfőhöz? A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad.” (Szabó Magda)

Szabó Magda még halála után 15 évvel is tanít minket.
Emlékét őrizve és gondolatait tovább örökítve a Planall Szabó Magda Naptárkönyv alapján négy részes irodalmi beszélgetés-sorozatot szervez a Karakter Kávézó és Könyvesbolt.Beszélgetéseik célja, hogy útravalót nyújtson, hogy mindenki meglássa a szépet önmagában és környezetében Szabó Magda regényei, történetei, az általa megformált karakterek fejlődésén, a feltáruló titkokon keresztül.

Szeretettel várnak mindenkit a beszélgetéssorozat negyedik alkalmára október 21-én, szombaton, a Karakter Könyvesbolt és Kávézóban 13 órától. A beszélgetés résztvevői: 

  • Krajcsi Nikolett színész, Csiky Gergely Színház, kaposvár
  • Mészáros Tibor színész, rendező, Csiky Gergely Színház, kaposvár
  • Porkoláb Gyöngyi, társadalmi kulturális mediátor, szerkesztő
  • Moderál: Mészáros Ibolya

A Félre a maszkot! – Tükrök és Titkok beszélgetés-sorozat szeretné az irodalmat, a kultúrát forradalmi módon, a mindennapi tudatos tervezés részévé tenni.

Az alkalmon a részvétel ingyenes. Támogató: Magyar Kultúráért Alapítvány