Események

IDE JÁRTATOK TI - IRODALMI SÉTA DEBRECENBEN

„Voltál-e már Debrecenben, barátom?” – kérdezte Petőfi 1847-ben egy levelében. A költő – aki egyébként nem volt túl jó véleménnyel Debrecenről – sokszor és hosszan időzött itt, és megannyi szál fűzi Debrecenhez. Itt lett fülig szerelmes Prielle Kornélia színésznőbe, aztán évekkel később itt született meg fia, Zoltán –Szendrey Júliától. A kisfiú keresztapja – akit történetesen Arany Jánosnak hívtak, s egy darabig szintén a városlakója volt  – is itt, a Szent Anna templomban tartotta keresztvíz alá Zoltánkát….

És Petőfi csak egy a legnagyobbak közül, aki járt, sőt, élt a városban. Rajta kívül a magyar irodalmi élet más nagyságai is megfordultak itt, és jónéhányuk nem csupán „hivatalos” felkéréseknek tett eleget Debrecenben. Ott van például Ady Endre, akinek itteni kedvenc kávézója csak pár lépésre van a volt Kaszinótól, ahol egykor oly sokat időzött Krúdy is. Krúdy sokat járt az Arany Bika szállóba is, ahol pedig Móricz Zsigmond lakott, ha debreceni szeretőjéhez látogatott. A sor pedig még sokáig folytatható: Jókai, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc…

Más irodalmi nagyságaink pedig egyenesen Debrecenben születtek: Csokonai, Fazekas Mihály, Szabó Magda…

Az Imagine tematikus belvárosi sétáikon ezeknek az íróknak, költőknek eredhetünk a nyomába – megnézhetjük, hogy hova jártak felolvasni az Ady Társaság illusztris tagjai, hogy hol lépett a világot jelentő deszkákra Arany János, és hogy hol tanult az irodalmi élet színe-java.

Ár: 5500 Ft/fő

A séta hossza: 2.5 óra

Időpont: 2023. augusztus 19, 10: 00

Találkozási pont: 4024 Debrecen, Piac utca 68.

A séta végpontja: 4024 Debrecen, Kálvin tér

A séta útvonala: Piac utca -Szent Anna utca - Batthyány utca - Kossuth utca - Piac utca -Kossuth tér - Hatvan utca - Kálvin tér

Jelentkezés: itt