Debrecen kulturális és közintézményei, helytörténeti kutatói és szervezetei idén is csatlakoznak a Kulturális Örökség Napjai országos programsorozathoz, melynek keretében szeptember 16-án és 17-én ingyenes sétákkal, épületbejárásokkal és előadásokkal várják a Debrecen épített és kulturális öröksége iránt érdeklődő közönséget.
Műemlékeink, történeti épületeink velünk élnek, életünk szerves részei, színhelyei, emlékeink őrzői, identitásunk alkotóelemei. Fennmaradásuk érdekében azonban elengedhetetlen, hogy szeressük, gondozzuk, karbantartsuk, méltó módon használjuk őket és megfelelő tisztelettel, szakértelemmel nyúljunk hozzájuk. Ez a célkitűzése minden évben a Kulturális Örökség Napjai programsorozatnak, mely idén szeptember harmadik hétvégéjén várja az érdeklődőket országszerte több száz helyszínen és eseménnyel.
Debrecenben idén is sokféle programot kínálnak a Kulturális Örökség Napjai szeptember 16-án és 17-én, hiszen az esemény egyidőben zajlik a Templomok Éjszakájával, az Ars Sacra Fesztivállal és a Térey Könyvünneppel. Ennek jegyében az érdeklődők idén bejárhatják többek között a Megyeházát és az Iparkamara palotáját, megismerhetik a Petőfi tér kalandos történetét, barangolhatnak a legősibb városrészek hangulatos utcáin vagy akár a vidámpark ipartörténeti emlékei között, de megismerhetik a debreceni szakrális terek, templomok történetét és gyülekezeti életét is. Mindezt szakértő helytörténeti kutatók, idegenvezetők segítségével
A Kulturális Örökség Napjai debreceni programkínálata:
Szeptember 16., szombat
10:00 A volt Iparkamara székház épületének bemutatása és épületbejárás a Cívis Ház Zrt. és a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület szervezésében
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/rendezveny/761
10:00 Elveszett sínek a Falógerben – A Cívisporta Egyesület előadása és épületbejárás a Zsuzsi Erdei Vasút Ruyter utcai kiinduló állomásán (Nagyfűtőház, Kisfűtőház és az egykori állomásfőnökségi lakóház)
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/rendezveny/792
10:00, 11:00, 12:00, 13:00 Épületbejárás a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal székhelyépületében, a Megyeházán
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/seta/845
14:00 Alföldi „Deákos” Városjárás a 2023 nyarán megjelent Debreceni Diák dalos- és anekdotakönyv alapján Horog Máté helytörténeti kutató, a könyv szerkesztője kalauzolásában
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/seta/711
14:00 Történeti séta a megnyitásának 65. jubileumát ünneplő Debreceni Állatkertben
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/rendezveny/1174
17:30 Templomok Éjszakája I. túra: Református Kollégium Oratóriuma, Baptista imaház, Verestemplom, Szent Háromság templom, Görögkatolikus templom
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/rendezveny/713
18:45 Templomok Éjszakája II. túra: Református Kollégium Oratóriuma, Szent Anna Székesegyház, Evangélikus templom, Református Kistemplom, Református Nagytemplom
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/rendezveny/858
19:00 Vezetett templomtúra és orgonakoncert a Református Nagytemplomban a Templomok Éjszakája és Ars Sacra Fesztivál keretében
Részletek: https://www.nagytemplom.hu/ars-sacra-fesztival-es-templomok-ejszakaja-a-nagytemplomban
Szeptember 17. vasárnap
10:00 Óvárosi barangolás Szentlászlófalván Térey János emlékére Erdei Nóra idegenvezetővel
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/seta/1189
10:00, 11:00, 12:00, 13:00 Épületbejárás a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának épületében, az egykori Pénzügyi Palotában
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/seta/846
14:00 Történeti séta a Debreceni Vidámparkban
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/rendezveny/1175
16:00 Velünk élő örökségünk, a cívisházak – városi séta Debrecenfalván Harangi Attila építésszel a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület szervezésében
Részletek: http://oroksegnapok.gov.hu/seta/783
© debrecenliterature.hu Minden jog fenntartva! Adatvédelem