Események

PÁL UTCAI FIÚK - ELŐADÁS

Molnár nemzetközileg is elismert regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, és minden formájában sikert aratott. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született. Geszti Péter megkereste Dés Lászlót és Grecsó Krisztiánt. A szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is. Az ősbemutatóra Radnóti Zsuzsa és Horváth Csaba közreműködésével a Vígszínházban került sor 2016-ban Marton László rendezésében, ahol egyébként annak idején Molnár Ferenc háziszerzőként működött. A zenei felvételből nagysikerű CD-t készítettek. A darabot azóta is telt házzal játsszák, valamint több vidéki színház is műsorára tűzte.

A klasszikus mű erejét, közvetlenségét növeli a mai nyelvezet, a modern zenei világ. A rockkoncertek, futballrangadók eksztázisához mérhető hangulat olyan érzéseket, fogalmakat tesz átélhetővé, kézzelfoghatóvá, mint összetartozás, árulás, áldozathozatal, győzelem, vereség.

Ellenállhatatlanul sodor a történet, a lüktető, fülbemászó zene, a ritmusra fegyelmezetten, egyszerre mozduló, egymásnak feszülő, elszánt fiúk csapata. Óriási a tét, a nézőtér szinte felrobban, és egy pillanatra mindenki olyan komolyan veheti az élet fontos dolgait, mint ahogyan csakis gyermekként tette.

I SZEREPOSZTÁS I

  • Rácz tanár úr: Csikos Sándor Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész / Vranyecz Artúr
  • Boka: Pásztor Ádám/Kádár Szabolcs
  • Nemecsek: Bodnár Erik/Papp Csaba/Hajós Szilárd
  • Geréb: Gábor Márkó
  • Csónakos: Ruff Roland/Magyar Vazul
  • Csele: Dobai Attila/Boza Bence
  • Kolnay: Csata Zsolt
  • Barabás: Hajós Szilárd
  • Weisz: Bodnár Erik / Gőz Márton András / Papp Csaba
  • Richter: Gőz Márton András/Labanc Dániel
  • Leszik: Oláh Béla / Boza Bence / Bolla Bence
  • Áts Feri: Szőke Olivér/Szelle Szilárd
  • idősebb Pásztor: Lehotai Miksa / Puskás Dániel
  • fiatalabb Pásztor: Juhász Gergely
  • Szebenics: Gemza Csongor / Veress György
  • Janó, a grund őre: Steuer Tibor / Papp István
  • Pál utcai fiúk: Garzó Vince, Dremák Artúr, Horváth László, Kókai Péter Botond
  • Vörösingesek: Asszú Ábel, Ruttner Benjámin, Ajtai Tamás Viktor, Borbély József, Hadházi Péter, Kapossy Krisztián, Némeczki Péter, Pintér Dániel, Tóth Kristóf, Szabó Tamás
  • Dramaturg: Enyedi Éva
  • Díszlettervező: Árvai György
  • Jelmeztervező: Szűcs Edit
  • Ügyelő: Karl József
  • Súgó: Kató Anikó
  • A produkció zenei vezetője: Dargó Gergely
  • Koreográfus: Gergye Krisztián
  • Társkoreográfus: Rovó Tamás
  • Rendezőasszisztens: Laczó Zsuzsa
  • Rendező: Keszég László
  • A színpadi változat kialakításában részt vett: Marton László és Radnóti Zsuzsa, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva. A zenés játék a Proscenium Szerzői Ügynökség és Molnár Ferenc jogörökösei engedélyével kerül bemutatásra. Molnár Ferenc örököseit Magyarországon a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.

Időpont:

  • 2023. július 11., 20. 30
  • 2023. július 12., 20.30

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Az előadás hossza: 2 óra 50 perc egy szünettel

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad további programjairól weboldalukon olvashattok: https://www.debreceniszabadteri.hu/programjaink/