Események

VÉGVÁRAK OMLADOZÓ FALAI - KÖNYVBEMUTATÓ

A debreceni Partium Ház szeretettel vár mindenkit Szucher Ervin „Végvárak omladozó falai” című, könyvbemutatóval egybekötött előadására.

Szucher Ervin az 1990-es végétől járja az erdélyi szórványt. Az elején hobbijának tekintette, aztán szakmai kihívásnak, jó ideje viszont hivatásának érzi, hogy eljusson minél több eldugott helyre, ahol magyarok élnek, Erdélyben és a Kárpátokon túl is, hogy az erdélyi és anyaországi nagyvárosokban élő olvasók is megismerjék a szórványt és az ottani magyarok életét. Könyveiben a szívós megmaradás, a magyarság megőrzéséért folytatott mindennapi küzdelmet, és a beolvadás reményvesztettségét tárja az olvasó elé.

A három kötetből álló sorozatot 2023. január 24-én, kedden, 18 órai kezdettel mutatják be a Partium Házban (Debrecen, Burgundia utca 3A).

Közreműködnek: Csata Zsolt színművész és a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola fiatal zenészei, mentoruk Versánszky Ildikó.

A rendezvény dedikálással, beszélgetéssel, valamint a Kárpát-medence 3 tételes borkóstolójával zárul.