Események

MÁRCIUS 15-I IRODALMI PROGRAMOK

Március 14., 15:00: Déri tér
„1848-as szóvirágok” – Civil ünnep a Verskertben

A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva és az 1848-as szabadságharcra megemlékezve verses-zenés műsorral kedveskednek az egybegyűlteknek! Közreműködik Vranyecz Artúr színművész és Molnár Miklós népzenész, valamint gyermekszavalók. A műsor nyitott, várják azon költőket és költőpalántákat is, akik szívesen elhozzák és elszavalják/felolvassák saját verseiket. A program zárásaként a megjelentek közösen díszítik fel a Verskertet az ünnephez kapcsolódó versekkel és gyermekrajzokkal.

Március 15., 11:00: Piac utca
Nemzeti ünnepi családi séta

A séta egy olyan időutazás, melynek kezdetén felelevenítjük az 1848-as eseményeket, majd bepillantunk az 1800-as évek közepének Debrecenébe, rácsodálkozunk azokra az épületekre, amelyek már akkor is álltak. A résztvevők arról is hallhatnak, hogy honnan beszélt Kossuth Lajos a város népéhez és hol állt az a színház, amelyben Petőfi és Arany is a világot jelentő deszkákra lépett.
https://www.facebook.com/events/729119442053544

Március 15., 11:00: Református Nagytemplom
Ünnepi programok:

11:00: ingyenes családi élménypedagógiai foglalkozás
12:00: ingyenes tárlatvezetés
14:00: ingyenes családi élménypedagógiai foglalkozás

A március 15-i ünnepi héten hosszabbított nyitva tartással, ajándék Kossuth kiflivel, ingyenes tárlatvezetésekkel és interaktív programokkal várják a Nagytemplomba látogatókat! Az iskolás csoportok kedvezményes jeggyel vehetnek részt a múzeumpedagógiai foglalkozásokon, amelyeken Kossuth Lajosról és Petőfi Sándorról hallhatnak. Az egyéni látogatókat és családokat a Nagytemplomban a hosszabbított nyitva tartás mellett ajándék tárlatvezetéssel és családi élménypedagógiai foglalkozásokkal várják. A látogatók felölthetik Kossuth Lajos ruháját és a beülhetnek kormányzói székébe. A nemzeti ünnepnapon, március 15-én az első ötven látogatót ajándék Kossuth kiflivel ajándékozzák meg.

15:00: Alföldi “Forradalmi” Városjárás
Menekülők és városlakók élete 1849 tavaszán. A szabadságharc a regény tükrében. Diplomaták, kémek, képmutatók városa. Békepártiak vs. elszakadók. Betekintés hírességek mindennapjaiba: Jókai, Petőfi, Kossuth stb. Hogyan ünnepeltük a forradalom első évfordulóját, valamint a Függetlenségi Nyilatkozatot? – Horog Máté és a City-Legends.com városi sétája.
https://www.facebook.com/events/537394225198987

MÁRCIUS 18., SZOMBAT

Ha a kövek mesélni tudnának… – Irodalmi szobortúra, 14.00

Tudod, hol élt Debrecen híres szülötte, Fazekas Mihály és hogy a Lúdas Matyin kívül mit köszönhet még neki a magyar kultúra? Szeretnéd tudni, melyik híres magyar író debreceni szobrát nevezik „Ülő Buddhának” és ki volt az ő kollégiumi jóbarátja? Kíváncsi vagy, hol látható Debrecenben Petőfit ábrázoló szobor és emlékmű, és hogyan kötődik a költő a városhoz?
Fedezd fel Debrecen irodalmi örökségét egy rendhagyó szobortúra keretében, melyen olyan neves – és kevésbé ismert – írónk, költőnk életét és munkásságát mutatjuk be neked, akik rövidebb-hosszabb ideig éltek, alkottak a városban. Hogyan kötődik Debrecenhez Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc és még sokan mások? Ezekre a kérdésekre keressük a választ sétánkon, melynek során megtekintjük az említett írók, költők Debrecen belvárosában található szobrait, domborműveit.

Időpontok: 2023. március 18-án, szombaton és 25-én, szombaton 14 órai kezdettel
A találkozás helye: Petőfi szobor (Petőfi tér)
A séta útvonala: Petőfi tér – Piac utca – Szent Anna utca – Batthyány utca – Kossuth utca – Ady Park – Kossuth tér – Emlékkert – Református Kollégium
A séta időtartama: 2 óra
Részvételi feltételek: A részvételi díj 2500 Ft, mely a helyszínen fizetendő az idegenvezetőnek.
A korlátozott létszám miatt előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezni a terge.ildiko@gmail.com e-mail címen lehet.
A séta min. 5 fő jelentkezése esetén indul.
Idegenvezető: Terge Ildikó


9:00, Hortobágy
Petőfi Emléknap

Március 18-án Petőfi Sándorra és az 1848-49-es szabadságharcra emlékezünk Hortobágyon, a nap során számos program és rendezvény zajlik a forradalom költőjének jegyében. A Mátai Ménesben 10 órától lovas emléktúra indul és az idei első Barango-LÓ programunk is több olyan feladvánnyal egészül ki, mely kapcsolódik az 1848-as eseményekhez. A nap zárásaként pedig 17 órától az egyik legautentikusabb hortobágyi helyszínen, a Hortobágyi Csárdában Ács Tamás, a Soproni Petőfi Színház egykori színművészének Petőfi estjét tekinthetik meg az érdeklődők „Holdsugári ábrándos lelkemnek” címmel.
https://www.hortobagyinfo.hu/esemenyek/petofi-lovas-emlektura-barangolo-es-petofi-est-a-hortobagyi-csardaban/

17:00: Hortobágyi Csárda
Petőfi est

A Petőfi Emléknap zárásaként az egyik legautentikusabb hortobágyi helyszínen, a Hortobágyi Csárdában Ács Tamás, a Soproni Petőfi Színház egykori színművészének Petőfi estjét tekinthetik meg az érdeklődők „Holdsugári ábrándos lelkemnek” címmel.

MÁRCIUS 20., HÉTFŐ
19:00 Bakelit Music Café
Profán szentek a magyar pantheonban

Ki a „magyarok istene”? Valláspótlék a szabadság, a nemzet vagy a szerelem kultusza? Petőfi forradalmi hevülete vagy a Himnusz bús szakralitása formálta inkább a magyar kultúrát? Tényleg Petőfi volt a legnagyobb költőnk? Miért jelennek meg azóta is újabb próféták, „szentek”, földi Messiások Adytól Zámbó Jimmyn át korunk online influenszereiig? A Petőfi-jubileum kapcsán beszélgetünk az elmúlt 200 év legfontosabb kulturális trendjeiről, a hit szemszögéből.

Akiktől kérdezhetsz:

  • Áfra János – költő
  • Asztalos Richárd – evangélikus lelkész
  • Dr. Fazakas Gergely Tamás – egyetemi docens (DE BTK), ref. egyházkerületi presbiteri főjegyző
  • Eiben Tamás – római katolikus pap

https://www.facebook.com/events/539126964865356/