Hírek

FÓKUSZBAN A NŐI ALKOTÓERŐ, KEZDETÉT VETTE A MAGDAFESZT

2023. október 02.

„A nő erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas” – Szabó Magda mondatai lengik körbe az idei, VI. MagdaFeszt programkínálatát is. Fókuszban a női alkotók és életműveik, a női kreativitás. 

„Olyan nem csak színes, de tartalmas programokra várjuk a közönséget, melyekből sok mindent megtudhatunk a női lélek rejtelmeiről, és olyan sorsokat ismerhetünk meg, amelyek példaértékűek” – fogalmazott Szabó K. István, a Magdafeszt művészeti vezetője a fesztivál megnyitóján, október 2-a délutánján. 

Erre nincs is szimbolikusabb dátum Debrecenben, mint Szabó Magda születésnapja - tette hozzá Puskás István kultúráért felelős alpolgármester.

Emlékeztetett, a héten minden a nőkről és kiemelten Szabó Magdáról szól: már kezdetét vette az író alma materében a Matula-napok, a Sziget-kék játszótéren Szabó Magda gyermekirodalmi munkássága kerül előtérbe, a MagdaFeszt keretében pedig a Csokonai Színház, a Modem és a Debreceni Református Nagytemplom is a nőket, a női alkotóerőt ünnepli előadásokkal, könyvbemutatókkal.  

Az alpolgármester kiemelte, ha már példaértékű női alkotókról van szó, Fahidi Éváról, Debrecen díszpolgáráról sem feledkezhetünk meg. A nemrégiben elhunyt holokaszttúlélő évtizedeken keresztül prófétálta a soá utáni megbékélésnek az üzenetét nem csak Magyarországon, de szerte a világban - október 2-án, a Német Egység Napján előadásokat tartottak ránk hagyott örökségéről a Kölcsey Központban. 

„Fahidi Éva életművének is ott a helye a nagy női alkotók és polgárnők között” – mutatott rá az alpolgármester.

A megnyitó beszédek után Visky András darabját, A test történeteit nézhettük meg a Csokonai Fórumban. 

Négy nő teríti ki élete lapjait a színpadon: Lina, Teréz, Artemisia és Éva. Egy lábait elvesztő táncosnő traumatörténete, Kalkuttai Szent Teréz önismereti útja, a saját megalázottságát vászonra projektáló festőnő (Artemisia Gentileschi), egy budapesti prostituált kiszolgáltatottsága. Négy szuggesztív történet a védtelenségről, a gyengeségeinkkel való szembenézés erejéről, sorsunk magunkhoz ragadásáról, az elnyűhetetlen lelki erőforrásokról - A test történetei

A MagdaFeszt teljes programját itt találjátok.

Szerző: Szilágyi Szilvia
Fotók: Miskolczi János