Hírek

LÁTÓPONT CÍMET KAPOTT A CÍVISPORTA EGYESÜLET!

2023. március 03.

A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület 2019-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a közművelődés szakmai utánpótlásának biztosításáról gondoskodjon. Ennek mentén hozták létre a Látópontot, ami egy olyan szakmai kitüntetés, amely lehetővé teszi, hogy a közművelődési intézmények és egyéb szervezetek egy-egy szakmai út során betekintést kapjanak egymás tevékenységébe. A Jantyik Zsolt nevével fémjelzett kezdeményezés lényege a jó gyakorlatok átadása és a szakmai tapasztalatcsere. 

Balogh László és Horváth Péter helytörténészek, a Cívisporta Egyesület alapító tagjai

A Látópont legutóbbi pályázatának eredményhirdetésére 2023. március 2-án került sor Martfűn, ahol összesen 26 címet adtak át. Ekkor kapta meg a Látópont címet a Könyv barátja hálózat tagjai, a debreceni Cívisporta Egyesület is, akik már évek óta azon munkálkodnak, hogy a helytörténeti hagyományok és értékek minél szélesebb körben eljussanak az emberekhez. 

- Mi vagyunk az egyedüliek az országban, akik civil egyesületként kapták meg ezt a címet – hangsúlyozta Balogh László, az egyesület egyik alapítója. 
Mint mondta, a pályázatukat egyesületük tagjának, Kovács István Egri borozójának különleges kínálatára építették. A Bajcsy-Zsilinszky utcai borozónak igazi kis törzsgárdája van, s nem csak a finom slambuc miatt járnak oda az emberek, az évek során művészklubbá és közösségi térré változott, kiállítások, koncertek és irodalmi találkozások helyszíne lett. A borozót 2020-ban az egyesület Cívisporta emlékponttá is avatta. 

Fotók: Miskolczi János