Hírek

RENDHAGYÓ IRODALOMÓRÁT TARTOTT AZ OLVASS TÖBBET! IRODALMI TÁRSASÁG A DÉRIBEN!

2023. március 18.

A programot szervező Debreceni Ady Endre Gimnázium tanulóin kívül részt vettek a DSZC Kreatív Technikumának és a DSZC Péchy Mihály Építőipari Technikumának tanulói, a Debreceni Egyetem hallgatói, az Olvass többet! verseny hűséges olvasói, valamint Dobránszky Sándor, a Debreceni Ady Endre Gimnázium intézményvezetője is.

Az eseményt dr. Puskás István, városunk kulturális területért felelős alpolgármestere, az Olvass többet! fővédnöke nyitotta meg, aki beszélt az irodalomhoz való személyes kötődéséről, és nem mulasztott el javaslatot tenni a következő évi egyik feldolgozandó regényre. Móricz Zsigmond Pillangó című művét ajánlotta, ami a pillanatnyi szerelmi boldogságról szól és Debrecen a helyszíne.

Lakner Lajos, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese az olvasás fontosságáról, sőt a hangos olvasás fontosságáról beszélt, mert az közösségi élménnyé is válhat. Ezt követően Peternainé Juhász Zsuzsa tanárnő, az olvasást népszerűsítő program egyik szervezője megköszönte, hogy itt lehetünk a Déri Múzeum dísztermében, hiszen a pandémia óta ezek a közös felolvasások sajnos elmaradtak, vagy az egyes iskolák keretein belülre szorultak. Nagyon jó érzés volt, hogy ismét együtt lehettünk, és a közös olvasmányokról beszélgethettünk úgy, mintha mi is egy irodalmi társaság tagjai lennénk.

Majd eljött a várva várt pillanat: Zsuzsa néni koordinálásával sor került a műrészletek felolvasására. Az idei repertoárban helyt kapott egy könnyed és humorral fűszerezett romantikus regény, A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság, valamint Szendrey Júlia naplója, mely Petőfi özvegyének, életébe enged bizalmas bepillantást. Mindkét műben központi szerepet játszik a szerelem témája, mégis merőben különböznek egymástól. Ez azonban az olvasókról is elmondható. Érdekes volt látni, hogyan választotta ki mindenki az egyéniségéhez, gondolatvilágához vagy élethelyzetéhez leginkább illő, változatos hangvételű szövegrészleteket. Nem egyszer derültünk nagyokat, azonban hallhattunk komolyabb, érzelmesebb vagy líraibb sorokat is. Mindezeket a felolvasók saját gondolataikkal tették személyesebbé. Az adys, péchys, kreatívos diákokon és tanáraikon kívül eljöttek a rendezvényre olyan volt adys és medgyessys egyetemisták is, akik középiskolai éveik alatt rendszeres versenyzői voltak az Olvass többet!-nek. Jó volt látni, hogy az egyetemi tanulmányaik mellett is szakítottak időt arra, hogy elolvassák a könyveket, és a fiatalabbaknak ajánlják is kedvenc részletüket.

Az alkalom egyik legérdekesebb pontja volt, amikor Palotai Réka és Sipos Katalin, a Debreceni Ady Endre Gimnázium 11.D osztályos tanulói által írt, Szendrey Júlia életét feldolgozó forgatókönyvből hallhattunk egy részletet. A kész előadást április végén, a kovásznai Művelődési Központban fogják bemutatni a tervek szerint, de Debrecenben is látható lesz az előadás májusban.

Sipos Katalin előadásában meghallgathattuk Petőfi Sándor Szülőföldemen című versét is.

A felolvasást Peternainé Juhász Zsuzsa tanárnő zárta, majd Aranyi Fruzsina a költő életének számos érdekes mozzanatába engedett bepillantást a Petőfi emlékszobában, ahol múzeumpedagógia foglalkozáson vettünk részt. A Színről színre Petőfiben mesélt Petőfi kardjáról, amit elcserélt Debrecenben a Rickl-házban egy nemzetőr kardra.

Láthattuk Prielle Kornélia debreceni színésznő zsebkendőjét, ő az a hölgy, akit Petőfi Sándor feleségül kért. S láthattuk a nánási színház makettjét is.

A rendezvény A könyv útja című pályázatra beadott Petőfi – a generációkat összekötő című projekt keretén belül valósult meg, melynek további eseményei a következők:

2023. március 20-án az Olvass többet! 2. fordulójára kerül sor, március 31-ig lehet beküldeni a 2022/2023. tanévben ajánlott olvasmányokhoz a Képzeld el! illusztrációs pályázatra a képes könyvajánlókat. Az olvasstobbet@gmail.com e-mail címen várják a szervezők az alkotásokat, akik 2023 májusában az Olvass többet! közösségi oldalain és kirakatkiállításon mutatják majd be a díjazott pályamunkákat.

2023. június 29-július 2. között kerül sor a 13. Olvass többet! táborra Síkfőkúton, ahova az olvasásnépszerűsítő program legeredményesebb résztvevői kapnak meghívást mindkét kategóriából.

Nagyszerű élményekkel gazdagodhatnak, akik bekapcsolódnak ezekbe a programokba. Köszönjük a szervezőknek, a pályázóknak, akik mindezt lehetővé teszik: a Déri Múzeumnak, a Debreceni Ady Endre Gimnáziumnak, a DSZC Kreatív Technikumnak és a DSZC Péchy Mihály Építőipari Technikumnak.

Cserkúti Dóra és Bunyáné Szabó Ildikó írásai alapján szerkesztette: Peternainé Juhász Zsuzsa