Hírek

460 ÉVES AZ ALFÖLDI NYOMDA

2021. október 29.

Csaknem száz év telt el azután, hogy Gutenberg találmányával megújította a könyvnyomtatást, amikor 1561-ben napvilágot látott Debrecenben az első egyházi nyomtatvány. Méliusz Juhász Péter kálvinista prédikátor és Huszár Gál nyomdász ekkor készítették el Szent Pál leveleinek magyarázatát tartalmazó könyvüket.

A nyomda alapításának körülményeit elevenítették fel az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjai az Alföldi Nyomda 460. évfordulóján a Kölcsey Központban.

1949-ben készülnek könyvek Alföldi Nyomda néven. A nagyüzemi könyvgyártás a hatvanas évektől indult meg, több technológiai megoldás itt jelent meg először az országban.

A jubileumi ünnepségen Papp László polgármester azt hangsúlyozta, Debrecen a magyar könyvnyomtatás fővárosa. S valóban, manapság az ország tankönyveinek jelentős részét Debrecenben nyomtatják.

Debrecen felemelkedése elválaszthatatlan az iskola fejlesztésétől és a nyomda megalapításától, ezek által növekedett a város szellemi vonzásköre. Az Alföldi Nyomda nélkül ma Debrecen nem lenne Magyarország egyik meghatározó szellemi központja, ezért is jelentős ez az évforduló.