Hírek

A KÁLVINISTA MENNYORSZÁGBA REPÍTENEK MINKET DEBRECEN VENDÉGLÁTÓHELYEI!

2023. november 13.

Nem csak a harmóniát árasztó környezet, a könyvek és a kávékínálat miatt érdemes felkeresni a Nagytemplom tövében található Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézót, de a különleges desszertjeik miatt is. 

Tavaly óta Szabó Magda világát is megízlelhetjük, az írónő receptfüzeteiben olvasható alapanyagok felhasználásával ugyanis különleges süteményt készítettek a Nagytemplomi Református Gyülekezet kezdeményezésére. Idén pedig folytatva a hagyományt, egy újabb “irodalmi” süteménnyel álltak elő. A Barabás Étterem Csokonai 250. születésnapja alkalmából dobta piacra a Kálvinista Mennyország nevű desszertjét, melyet ezentúl a Karakter Kávézóban kóstolhatunk meg. 

A sütemény ötlete az étterem tulajdonosának, Barabás Zoltánnak a fejéből pattant ki. A vendéglátós úgy fogalmazott a sütemény november 13-i bemutatóján, hogy szeretett volna egy olyan, Debrecenhez köthető édességgel előállni, amire maga Csokonai is azt mondta volna, hogy ez egy igazi Kálvinista Mennyország, ezt a kifejezést ugyanis gyakran használta a költő, ha valami finomság került a tányérjára. Így született meg a Kálvinista Mennyország, ami Barabás Zoltán elmondása szerint leginkább a vargabéleshez hasonlít. Lebbencstészta, túró, vanília cukor, pörkölt tojáshab - igazi debreceni különlegesség született. És ez még nem minden, hiszen nem csak a Karakterben várnak minket Csokonai-korabeli finomságokkal. 

A Barabás Étterem mellett több helyi vendéglátóhely is kiveszi a részét a többhetes ünnepségből. 

Borban főzött füge, szilvalekvár és diósgrillázs hájas tésztában – ha összefutott a nyál a szátokban, keressétek a Wellington Kávézóban a Csokonai Legátus szeletet november 19-ig!

Csókot is lophatunk a szülinapos költőtől, a Black Sheepben ugyanis ezt a fantázianevet viselő (Csokonai Csókja) csokoládés, narancsos, diós és kávés desszert kínálgatja magát november 19-ig. A hagyományosabb ízvilágot kedvelőkre is gondoltak, ugyanebben az időszakban a „korhelyesen” elkészített Csokonai lepényt is megkóstolhatjuk.  

Szerelmes fogadás, Édes rabság, A reggelről – a Panificio il Basilico Debrecen pékség afrodiziákum szívkaláccsal, sajtfánkokkal és mézes gombóccal édesítik meg a reggeleinket november 13. és 18. között. 

És a hab a tortán, a Barabás Étterem és a Borterasz 13. és 17., illetve 15. és 19. között különleges menüvel várnak minket!

A finomságokról és a programokról a Csokonai 250: Kedv! Remények! Lillák Facebook-eseménye alatt tájékozódhattok!