Hírek

"DE LENN A FÖLDÖN VAN AZ ÉG": MEGVANNAK A NYERTESEK

2023. Április 06.

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából az Alföld folyóirat szerkesztősége meghívásos költőversenyt hirdetett, melynek ünnepélyes díjátadóját a XX. Debreceni Költészeti Fesztivál keretében tartják április 12-én. 

Az első díjat Falcsik Mari költő, műfordító, a második díjat Kukorelly Endre író, költő, a harmadik, megosztott díjat Nádasdy Ádám költő, műfordító, egyetemi tanár és Markó Béla író, szerkesztő kapja - adott hírt az Alföld folyóirat Facebook-oldalán

„Az 1992-es, József Attila és a 2017-es Arany János tiszteletére kezdeményezett „költői játék” mintájára idén is meghívásos költőversenyt hirdettünk. A fölkért kortárs szerzőket olyan pályaművek elkészítésére biztattuk, amelyek megidézik, illetőleg a mai kor szemlélete számára élővé teszik Petőfi Sándor versvilágát” – emelte ki dr. Szirák Péter, az Alföld folyóirat főszerkesztője, a Debreceni Költészeti Fesztivál kurátora. A díjazottak nevét április 6-án, a Debreceni Költészeti Fesztivál sajtótájékoztatóján jelentették be, ahol a programsorozatot is ismertették.

Mint írták, a díjátadó ünnepséget („de lenn a földön van az ég” – a Petőfi-költőverseny eredményhirdetése / kerekasztal-beszélgetés ) április 12-én szerdán, 17 órától a debreceni MODEM-ben rendezik meg. A nyertes 300 ezer forint, a második helyezett 200 ezer forint, a harmadik helyezettek 100-100 ezer forint pályadíjban részesülnek. A díjátadót követően Petőfi200 címmel kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, ahol Petőfi Sándor életművének hatásáról tanácskozik majd Falcsik Mari, Bényei Péter és Margócsy István Lapis József moderálásával. Közreműködik Bakota Árpád, a Csokonai Színház színművésze.

Forrás: Facebook/Alföld folyóirat

Fotó: Falcsik Mari (Máté Péter/Jelenkor Kiadó), Kukorelly Endre (Stekovics Gáspár fotója); Nádasdy Ádám (Valuska Gábor/Magvető Kiadó), Markó Béla (Gáspár Attila fotója)