
"AMI ÉRI A BŐRÖMET", SIROKAI MÁTYÁS ZÁRTA AZ IDEI KÖLTÉSZETI FESZTIVÁLT
Debreceni hírek
2025. Április 09.
Nem predesztinálta semmi arra, hogy világhírű művész legyen, szegény családban nőtt fel Újvidéken. Húszévesen határozta el, hogy művész lesz, mégpedig eredeti, őszinte művész, otthagyja biztos, banktisztviselői állását és csakis a művészetnek szenteli az életét. A 22. Debreceni Költészeti fesztivál második napján Ladik Katalin tette tiszteletét a cívisvárosban. A performerrel és költővel Ladányi István beszélgetett.
Hogyan lehet valaki kitűnő művész? Ladik Katalin szerint úgy, hogy nem másol senkit, leginkább önmagából és a gyökereiből merít: ő maga a magyar és szerb folklórkincsből és a szürrealizmusból. “Ilyen verseket a 70-es években nem írt senki” - magyarázta, nem is kapott egy darab pozitív kritikát sem egészen 60 éves koráig. A saját meggyőződéséből merített erőt, abból, hogy tudta, amit csinál, pontosan az, ami miatt feladott mindent. Mint mondta, a negatív kritika is adhat erőt, számára ez azt jelentette, hogy nem kell semmitől sem félnie, nem kell semmihez igazodnia.
A magyar neoavantgárd közösség fogadta be egyedül - mesélte. 1968-ban került sor az első happeningjére, ami egyben a házasságába került. Gyakran került nagy döntések elé, ezeket rendszerint versbe is öntötte.
Bár a performereket gyakran a bohém élettel hozzák kapcsolatba, ő nem így él - magyarázta. Mindig fegyelmezett volt, balanszírozott az ügyintézés, család, művészet között. Emiatt például a naptárába mindig bekerül a versírás az elvégzendő teendők közé. Három énje van - mesélte: az üvegezőnő, aki a létfenntartással foglalkozik; a szerkesztő, aki a racionalitást képviseli és a művész.
Egy noteszben jegyzi le a gondolatait, ami lehet csak egy szó vagy félmondat, vagy fotók segítségével rögzít egy-egy hangulatot, ezek indítják be a versírást. A hangkölteményei alapját is a versek adják, ezekből az énekbeszédeiből is adott egy kis ízelítőt a délután folyamán.
Fotók: Miskolczi János
© debrecenliterature.hu Minden jog fenntartva! Adatvédelem