Hírek

SZABÓ MAGDA DEBRECENÉRE NYITOTTUK RÁ AZ AJTÓT

2021. november 20.

"...az én debreceni otthonomhoz tulajdonképpen nem kellenek se bútorok, se falak. Egy egész földrajzi és törvényhatósági egységben lakom: a város, ahol fizikai és szellemi formámat megkaptam, teljes egészében az enyém." – fogalmaz Szabó Magda Ókút című regényében.

Míg édesanyja hangosan köszönt a Nagytemplomnak, („kezit csókolom, Nagytemplom!”), addig édesapja a kollégium falait ölelte szorosan magához. Az írónő mondhatnánk, az anyatejjel szívta magába a város iránti szeretetét, amely műveinek állandó szereplője, nem feledte azokban szinte egyetlen szegletét sem. Elég kezünkbe kapnunk néhány Szabó Magda-művet és máris barangolhatunk az írónő nyomában.

November 19-én, Szabó Magda halálának évfordulóján a könyveket akár otthon is hagyhattuk, hiszen két színésznő, Ráckevei Anna és Hajdu Imelda kalauzolt el minket az írónő Debrecenébe a Csokonai Színház és a hosszúlépés.járunk? második közös sétaszínházi darabján.

Az előadás rendezője, Kiss Eszter, a Katona József Színház művésze az írónő könyveiből és interjúiból válogatva állította össze az előadás anyagát. Vitay Georgina, Szondy tanár úr, Zsuzsanna nővér, Szobotka Tibor, Agancsos – fiktív és valóságos alakok, az egész Szabó Magda-univerzum életre kelt a kétórás séta alatt. Díszletként pedig maga a város szolgált.

Az Ajtónyitogatót november 20-án és november 27-én újra láthatják az érdeklődők. Jegyek: https://hosszulepes.org/hu/seta/ajtonyitogato

Szabó Magda fontosabb debreceni helyszíneiről, emlékhelyeiről pedig bővebben itt olvashatnak: https://debrecenliterature.hu/irodalmi-helyszinek