Hírek

TAR SÁNDOR FILMVÁSZNON

2022. Április 11.

Tar Sándor világa nem csak a könyvekben, de a filmekben is él, művei több magyar rendezőt is megihlettek, sőt ő maga is írt forgatókönyveket. Ezekből az adaptációkból láthattunk a Tar Sándor-napok filméjszakáján ötöt az Apolló moziban.

(Fotók: Miskolczi János)

A sort Pálfi György Mindörökké című, ma különösen aktuálisnak ható háborús disztópiája nyitotta, amely Tar El, valahová című novellájának alapszituációjából rugaszkodik el.

Ezt követte Hajdu Szabolcs debreceni származású rendező A te országod című megrendítő rövidfilmje, majd a Délibáb, Tar Ház a térkép szélén című novelláját feldolgozó western-elemekkel felhabosított easternje.

Végezetül pedig a Forte Társulat két színházi darabjainak, A te országod és az El valahová című előadások felvételeit néztük meg, amelyek egyszerre tudták megmutatni író novellisztikáiban rejlő brutalitást, abszurditást, humort és líraiságot.

A filméjszakán a kulisszák mögé is betekinthettünk, hiszen a közönségtalálkozókon a rendezőket is szóra lehetett bírni.

Az idei programba ez az öt alkotás fért bele, de aki ezek után nem tud, és nem is akar elszakadni Tar mozgóképes univerzumától, annak ajánljuk még Molnár György Egyszer élünk, Gothár Péter A leghidegebb éjszaka, Mispál Attila A fény ösvényei vagy Nagy Dénes Lágy eső című filmjeit is.