Hírek

TÉREY NYOMÁBAN JÁRTUNK EGY RENDHAGYÓ IRODALMI SÉTÁN

2021. szeptember 15.

A Csokonai Színház és a budapesti hosszúlépés.járunk? projekt közös munkájából megszületett Debrecen első sétaszínházi darabja, amely Térey debreceni életének fontosabb állomásait mutatja be a szerző Boldogh-ház, Kétmalom utca poszthumusz emlékirata alapján. Ebből olvasott fel részleteket a második Térey Könyvünnepen a Csokonai Színház három színésze, Bakota Árpád, Kránicz Richárd és Mercs János a kapcsolódó kilenc állomáson. 


Szentlászlófalva zegzugos, árnyas utcáin barangolhattak, a Kút utca és az Árpád tér sarkától juthattak el az érdeklődők a Boldogh-házon át egészen a Debreceni Irodalom Házáig. 


„Debrecen épületeinek jelentős hányada nem arról nevezetes, hogy létezik, hanem hogy valami másnak a helyén áll.” – jegyzi Térey művében. Az irodalom segítségével, a személyesség hangján azonban mégis életre kelnek a „romok”, miközben közelebb jutunk az író legbelsőbb világához is.