Hírek

VÉGEL LÁSZLÓ NYITOTTA MEG A 97. DEBRECENI ÜNNEPI KÖNYVHETET

2026. június 11.

Ma nyitotta meg kapuit a 97. Debreceni Ünnepi Könyvhét, amely már az első napon változatos irodalmi és kulturális programokkal várta az érdeklődőket az Aranybika épületében. 

A délelőtt elsősorban a gyermekeké volt: Szabó Imola Julianna költő, képzőművész és meseíró, valamint Nyulász Péter Év Gyerekkönyve-díjas költő és író tartott gyermekfoglalkozásokat. 

A délutáni programok során Aaron Blumm Sziveri-díjas íróval és szerkesztővel beszélgetett Pótor Barnabás irodalomtörténész, majd bemutatták Vitomirka Trebovac újvidéki költő Elegendő egy kis napfény című kötetét. A vajdasági irodalom jelenléte ezt követően is hangsúlyos maradt: az érdeklődők megismerhették az újvidéki Híd folyóiratot és a Forum Könyvkiadó Intézet munkáját is.

A nap csúcspontját a könyvhét ünnepélyes megnyitója jelentette, amelyen a vajdasági magyar irodalom egyik legismertebb alakja, Végel László mondott megnyitó beszédet. Az eseményt követően Ladányi István irodalomtörténész, egyetemi oktató beszélgetett az íróval életéről, műveiről és a kisebbségi lét tapasztalatairól.

Végel László visszaemlékezéseiben hangsúlyos szerepet kapott ifjúsága, amely a többnemzetiségű Újvidékhez kötődik. Felidézte, hogy amikor a városba került, annak még mintegy 75 ezer lakosa volt, és békés, nyugodt helynek ismerte meg. Élénken élt benne a Monarchia öröksége, a polgári világ emlékezete, és természetesnek számított, hogy egy városi polgár akár három nyelven is beszéljen. Az akkor még egységes Jugoszlávia sokszínűsége mély benyomást tett rá, ekkor értette meg igazán, milyen rendkívül tarka kulturális és nemzetiségi világ veszi körül.

A beszélgetés egyik központi témája a közép-európai népek történelmi emlékezete volt. Az író szerint minden nép hordozza a maga traumáit, és ironikusan megjegyezte, hogy szinte minden közép-európai nemzet úgy tekint magára, mint amely egykor megmentette Európát a törököktől. A magyar történelmi önképről szólva provokatív gondolatot fogalmazott meg: szerinte a magyarok gyakran inkább vereségeiket ünneplik, mint győzelmeiket. 

Különösen nagy hangsúlyt kapott a kisebbségi lét kérdése, amely Végel egész életművének egyik meghatározó témája. Úgy fogalmazott, hogy a kisebbségi ember számára végső soron nem a kisebbségi sors a legfontosabb, hanem az általános emberi sors. Ugyanakkor a kisebbségi helyzet sajátos érzékenységet alakít ki: a kisebbség mintegy előre megérzi a társadalmi és történelmi kataklizmákat, gyorsabban reagál a változásokra, és gyakran hamarabb érzékeli a jövő körvonalait, mint a többségi társadalom.

Végel szerint a kisebbségi ember mindennapjai több nyelv és több kultúra között zajlanak. Ez a helyzet egyszerre jelent bizonytalanságot és kíváncsiságot. A világ ilyenkor kevésbé tűnik egyértelműnek, az ember mintha „megkettőzve” látná önmagát és környezetét. Éppen ezért a kisebbségi nézőpont sajátos narratívát hoz létre, amely érzékenyebb a különbségekre és az átmenetekre. Megjegyezte azt is, hogy napjainkban egyre több író él valamilyen kisebbségi helyzetben, de a magyarok e tapasztalat tekintetében már régóta „avantgárdnak” számítanak.

A beszélgetés során szóba került Végel egyik legismertebb regénye, a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje is. Az író elmondta, hogy regényeinek egyik legfontosabb helyszíne maga Újvidék, amelyet latinul Neoplantának neveztek el. Emlékeztetett arra, hogy a város nevét latin formában is érdemes megőrizni, mert az szerinte Európához való kötődését is kifejezi.

A Neoplanta, avagy az Ígéret Földje a többnemzetiségű városok történetét és drámáját beszéli el. Végel szerint ezek a városok különösen érzékenyek a történelem viharaival szemben, hiszen számos kultúra, nyelv és identitás találkozik bennük. A regény végigvezeti az olvasót a 20. századon, és azt mutatja meg, miként formálják a történelmi fordulatok az egyéni sorsokat. Az író külön kiemelte a mű zárójelenetét, amelyben az egyik szereplő rádöbben arra, hogy tulajdonképpen egy teljesen ismeretlen nyelvet beszél – ez a felismerés szimbolikusan is összegzi az identitás és a hovatartozás kérdéseit.

Ladányi István kérdésére Végel felidézte az 1956-os eseményekhez kapcsolódó emlékeit is. Elmondta, hogy Újvidéken találkozott először magyarországi magyarokkal, és különös helyzetként élte meg, hogy a rádióban elhangzó magyar nyelvű híreket ő „fordította le” a körülötte lévőknek.

Szó esett az egykori Új Symposion folyóiratról is, amelynek meghatározó szerepe volt a vajdasági magyar irodalomban. Végel emlékeztetett arra, hogy a lap szerzői erősen kritikus hangot ütöttek meg koruk társadalmi és politikai viszonyaival szemben. Érdekes megjegyzése volt, hogy már akkor bírálták a kapitalizmust, amikor annak sokkal szelídebb formája létezett, mint napjainkban.

A rendezvényt megnyitó beszéd és a pódiumbeszélgetés végül a jövő kérdésére futott ki. Bár Végel László számos történelmi és társadalmi problémáról beszélt, nem pesszimista hangon zárta gondolatait. Reményét fejezte ki az új generációkkal kapcsolatban: biztatónak tartja, hogy azok a fiatalok, akik már nem a szocializmus világában nőttek fel, kritikus szemlélettel közelítenek a valósághoz. Nemcsak a múlttal, hanem a jelen viszonyaival szemben is kérdéseket tesznek fel, és ez szerinte a szellemi megújulás egyik legfontosabb feltétele.

A nyitónap programjai az esti órákban sem értek véget: a rendezvénysorozatot a Bakos Árpád Trió koncertje zárta. A vajdasági és balkáni zenei hagyományokból merítő világzenei előadás méltó befejezése volt a napnak.

Fotó: Facebook / Debreceni Irodalmi Nagyrendezvények