Hírek

VIDÁM UTCAI MULATOZÁSSAL KÖSZÖNTÖTTÜK CSOKONAIT 250. SZÜLETÉSNAPJÁN! 


2023. november 15.

Ünnepi megemlékezéssel kezdődött, majd egy belvárosi kulturális kavalkáddal zárult a Csokonai születésnapját megelőző nap Debrecenben. 

November 15-én délután 2 órától a hagyományokhoz híven a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium népes diákserege egy rövid műsorral érkezett a Dorottya utcára, Csokonai síremléke elé. 

A tanulók arra hívták fel a figyelmet, hogy a nagy időbeli távolság ellenére Csokonait ma is közel érezhetik magukhoz. A megemlékezés a Csokonai Gimnázium Kamarakórusának énekével zárult, a diákok a költő A Reményhez című versének Víg Villő-féle megzenésített változatát adták elő. 

“Csokonai biztosan nagyon örült volna ennek a műsornak, az őt ért rengeteg csalódás, meg nem értés közepette ugyanis arról álmodozott, hogy lesz egy olyan jobb kor, amikor szeretni és értékelni fogják a műveit. Az, hogy a 250. születésnapja előtti napokban így együtt vagyunk, bizonyára nagyon kedvére való lenne, a vágya ugyanis beteljesülni látszik. Debrecen több mint 100 éve ünnepli, tartja életben a költőt” - emelte ki Puskás István kultúráért felelős alpolgármester. 

Hangsúlyozta, Csokonai nem csak nagy műveltségű, komoly költő volt, de egy bohém lélek -  ilyen minőségben is ünnepelhetjük a héten. 

Erre nem is kellett sokat várni, hiszen a késő délután borral a kezünkben köszöntött ránk a Bajcsy-Zsilinszky utcán, az Egri borozó előtt. 

Igazi mulatság kerekedett: a Csokonai Gimnázium Kamarakórusa énekkel, az Ady Gimnázium drámatagozatos diákjai a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatók által megálmodott, Csokonai versválogatásokból összeállított performanszokkal készültek, a Tóth Árpád Gimnázium diákjai néptáncokkal leptek meg bennünket, a szépkorúak pedig Csokonai-versekkel készültek. 

Fogyott a forralt bor, a pogácsa és a füzéres perec, élettel telt meg az utca, szólt az élőzene a 250. éve született költőzseni tiszteletére - úgy ünnepeltünk, ahogyan azt Csokonai kívánná. 

Fotók: Miskolczi János