Hírek

HÁROM NEMZEDÉK TÖRTÉNETE DEBRECENBŐL

2026. február 10.

Három nemzedék története bontakozott ki a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban, ahol Gurbán György újságíró Kerékgyártóék című családtörténeti kötetének bemutatóját tartották meg február 10-én. A beszélgetést Vass Attila, a könyvtár helytörténésze vezette, aki a kötet szerkezetéről, családi és várostörténeti összefüggéseiről kérdezte a szerzőt.

A könyv három egységre tagolódik, három nemzedék történetét rajzolva ki. Az első rész Kerékgyártó Béla, a szerző nagyapjának életét és emlékeit idézi fel, a második Kerékgyártó Margit, édesanyja történetére fókuszál, míg a harmadik részben maga Gurbán György szólal meg: saját élményeit, tapasztalatait, személyes történeteit gyűjtötte össze.

A könyvben fotók is helyet kaptak, amelyekhez a bemutatón Gurbán György rövid történeteket fűzött, személyes megjegyzésekkel egészítve ki az elbeszéléseket.

A kötetet a szerző lányának ajánlja. Mint elmondta, sokat „röpköd a nagyvilágban”, és fontos volt számára, hogy tudja: mindig lesz egy ország, egy város, egy utca és egy ház, amely hazavárja. Ez a gondolat végigkíséri az egész könyvet: az otthon, a kötődés és a visszatérés lehetősége láthatatlan szálként kapcsolja össze a történeteket.

Kerékgyártó Béla csaknem ötven éven át dolgozott tanítóként. A fűvészkerti iskolában oktatott, egy ideig annak igazgatója is volt, de nemcsak hivatásával, hanem személyiségével is nyomot hagyott környezetében.

Gurbán György sokat mesélt nagyapjához fűződő kapcsolatáról. Kerékgyártó Béla hetvenéves volt, amikor Gyuri megszületett, de nyolcvanévesen még focizott vele – annak ellenére, hogy valójában nem is szerette a focit. Mivel a szerző édesapja elhagyta a családot, nagyapja töltötte be az apai szerepet az életében. Ő tanította meg például legyet fogni, sokat sétáltak együtt, és eközben sok történetet mesélt neki – ezek közül több a könyvben is olvasható.

„Kemény ember volt” – fogalmazott a szerző. Nagyapja ritkán mutatta ki az érzelmeit: akkor sem, amikor felesége meghalt, és akkor sem, amikor kényszerűen el kellett költözniük a Honvéd utcai házból a Sínaira. Ezeket a sorsfordító eseményeket rendre kommentár nélkül élte meg.

Gurbán György újságírói pályája ötven évvel ezelőtt indult: első írása a Hajdú-Bihari Naplóban jelent meg, fiatalként glosszákat írt. Bár tanítóképzőt végzett, már korán tudta, hogy az újságírás lesz az útja. Mesterének Tóth Dénest tekintette, akivel az Egyetemi Lapban dolgozott együtt, és akitől szakmailag és emberileg is sokat tanult.

Az évtizedek során számos szerkesztőségben megfordult, annyi lapnál dolgozott, hogy azt maga is nehezen tudná felsorolni. A most bemutatott könyvvel kapcsolatban elmondta: ezek a történetek régóta benne éltek, „csak meg kellett találni a formát” hozzájuk. Az igazi ösztönzést az adta, hogy felismerte: ha ő nem meséli el ezeket a történeteket, akkor nem fogja senki. Nyugdíjasként végre volt ideje arra, hogy mindezt megírja.

A kötet így nemcsak egy család története, hanem Debrecen múltjának egy személyes nézőpontból elmesélt szelete is – tanítókról, utcákról, házakról és azokról a csendes, mégis meghatározó emlékekről, amelyek nélkül egy város sem érthető meg igazán.