Hírek

SARKADI 100: A SZÜLŐVÁROS EMLÉKEZIK

2021. augusztus 16.

Sarkadi Imre éppen egy évszázada, 1921. augusztus 13-án született Debrecenben, a Hortobágy utca 11. szám alatt.

Minden „kötelező” utat bejárt, amit a cívisvárosban született író-, költőelődei: a Debreceni Református Kollégiumban tanult, majd szerkesztőként dolgozott, előbb a Tiszántúli Népszavánál, majd a Debreceni Szabad Szónál. 1946-ban Budapestre került, és a Szabad Szó munkatársa, majd felelős szerkesztője lett. Ekkor kezdte el kibontakoztatni mind újságírói, mind novellista tehetségét, s ott, a lap parasztpárti körében szeretett bele igazán a marxista-leninista tanokba. 

Különös, hogy akkor írja legnagyobb művét, az Elveszett paradicsom című drámáját, amikor ’56 után kivonulni kényszerült az értelmiségi közegből és gyári munkásnak állt. Tűpontos látleletet ad a második világháború utáni parasztpolgárság helyzetéről, társadalmi átalakulásáról, morális dilemmáiról. 

Ez a drámai hang tör fel a Bolond és szörnyeteg, A gyáva című kisregényében, s a magyar irodalom egyik legborzongatóbb pokolraszállásában, az Oszlopos Simeonban is. Ha Sarkadira gondolunk, mégis leginkább a Körhinta című regénye juthat eszünkbe, bár nehéz lenne elhallgatni, hogy halhatatlanságához Fábri Zoltán azonos című, 1956-os legendás filmes adaptációja járult hozzá leginkább. 

Pályája csúcsán, máig tisztázatlan körülmények között halt meg, lezuhant Kondor Béla pesti műtermének ablakából. Hogy öngyilkosságot követett el a depresszióra hajlamos író, vagy szokásos virtuskodása, „lehetetlen viselkedése” végződött szerencsétlenséggel, már sajnos soha nem fog kiderülni. Abban pedig csak bízhatunk, hogy az irodalmi recepció és a színházak újra felfedezik maguknak életműve virágait, amihez évtizedek óta nem találják az utat. 

Emléke Debrecenben: 

Szülőházát az 1970-es években ugyan lebontották, a Vénkerti lakóparkban emléktábla hívja fel a figyelmet annak egykori helyére. A 100 éves évforduló alkalmából pedig idén augusztus 13-án a Déri Múzeum - Debreceni Irodalom Háza a közelben lévő Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola kapuján egy ismeretterjesztő kiállítást rendezett be az író tiszteletére. Hagyatékát az Irodalom Háza őrzi.