ELFELEDETT KÖLTŐT IDÉZTÜNK MEG A TÉREY KÖNYVÜNNEPEN

2025. szeptember 13.

A Térey Könyvünnep utolsó előtti napja két izgalmas beszélgetést hozott.

A Szépíró olvas sorozat ezúttal Molnár Illést látta vendégül a Déri Múzeumban, aki 2024-ben nyerte el a balatonfüredi Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny Debrecen városa által felajánlott Térey-díját.

A cívisvároshoz nemcsak e díj köti – mesélte a beszélgetés moderátorának, Urbán Andreának. Életének egy meghatározó szakaszát töltötte a városban, bár nem épp a legvidámabbat, hiszen szülei válása vetett végett debreceni életének.

Rendszeresen ír, de viszonylag keveset publikál. Hüllők és izzók című verseskötete 2013-ban jelent meg, második könyve pedig épp kiadásra vár. Sokat változott az évek során költészete, korábbi írásai zárványszerűek voltak, agresszív hangot ütnek meg – írta le. Néhány éve azonban a befelé forduló csend, ami meghatározza írásművészetét, két dolog azonban megmaradt: továbbra is nagyon izgatják a nyelv határai és hangsúlyos témaként jelenik meg műveiben a terek külső és belső átjárhatósága.

Ma már kevéssé kitapintható műveiben sokat olvasott költőinek hatása, sokkal nagyobb inspirációt jelentenek számára a bölcseleti írások – árulta el a szerző, aki Hegedűs Gyöngyi és Visky András műveit ajánlotta figyelmünkbe.

A Térey Könyvünnep egyik vállalt küldetése, hogy Debrecen ismert szerzőire való emlékezés mellett, azokat is újra felfedezhessük magunknak, akiket az évek kívül löktek az irodalmi kánonon, vagy azokat, akik sosem tartoztak az elitek közé. Erre jó alkalmat adott Reszegi László előadása, aki Stetka Éva verseit hozta közelebb hozzánk. A költő 15 versét feldolgozó zenés alkotásából kaphattunk egy kis ízelítőt, majd a „listening partyt” követően Bakó Endre irodalomtörténész lépett a színre, aki személyesen is ismerte az elfeledett debreceni költőt.

Nemcsak ismerte, Stetka Éva utolsó, 1990-ben megjelent gyűjteményes kötetét maga Bakó Endre adta ki, aki elmondása művészi pályáját mindvégig nyomon követte.

Az irodalomtörténész néhány anekdotát is felidézett, ami élővé tette számunkra Stetka Évát, és az esetén keresztül arra hívta fel a figyelmüket, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni azokra a szerzőkre, akik tehetségük ellenére kikoptak az emlékezetből.

Fotók: Miskolczi János