Hírek

ÚJABB TAR-KIADVÁNY LÁTOTT NAPVILÁGOT

2024. február 09.

Tavaly november 11-én nyílt meg Debrecen ikonikus toronyházának egyik 19. emeleti lakásában az a Tar Sándor életéről szóló kiállítás, amelyről egy katalógus jelent meg a napokban.

A kiadványt Kálai Sándor mutatta be az érdeklődőknek február 9-én a Debreceni Irodalom Házában, melyet követően egy izgalmas diskurzus indult el Tar Sándor életművéről. A beszélgetésben Puskás István kulturális alpolgármester és a kiállítás kurátorai, Don Tamás és Lakner Lajos vettek részt. 

Személyes élmények

Kálai Sándor elárulta, számára Tar személyesen is nagyon fontos debreceni figura volt. Édesanyjának kollégája volt a Medicorban, és tanulmányai során is fontos viszonyítási pontot jelentett. Gimnáziumban és egyetem alatt is olvasta a műveit, sőt egy beszélgetéssorozatot is indítottak csoporttársaival, ahova először Tart hívták meg. 

„A beszélgetés végén Tar nyomtalanul eltűnt – jellegzetes motívum ez az életében és a műveiben is, hogy az egyik pillanatban még ott van, a másikban pedig már nem” – jegyezte meg. 

Mint mondta, mostanában kevesebbet olvas Tar-szövegeket, ellenben nagyon foglalkoztatja az, hogy milyen utóélet adatik meg számára. Tanulmány- és levelezéskötetek, monográfia, zsebkönyvek, konferencia, emlékmű, hangjáték, színpadi és filmes adaptációk – az utóbbi időben megélénkült az érdeklődés Tar szövegei iránt, és az életút is olyan kérdéseket vet fel, amit nehéz megválaszolni, amire azonban mégis újra és újra rá kell kérdeznünk – magyarázta. 

Hozzátette, ennek egy érdekes állomása a február 11-ig látogatható Tar-kiállítás, amelynek legfontosabb kérdésének Tar rejtelmességét tartja, azt, hogy hogyan is viszonyulhatunk mindahhoz, amit Tar ír vagy mond önmagáról. 

„A szocialista bérházban elhelyezett műalkotások, provokatívak és egyben elgondolkodtatóak, remekül meg tudják jeleníteni a Tar által játszott szerepeket és a szerepek közötti konfliktust” – mondta. 

Puskás István elárulta, az eltűnés motívumához ő is tud kapcsolódni. Az általa vezetett jól ismert debreceni romkocsmában látta vendégül a szerzőt egy író-olvasó találkozón a botrányos Frankfurti Könyvvásárt követő időszakban. „Ebben a kocsmában tudott találkozni az olvasóközönségével akkor, amikor a magyar közélet hallgatásra ítélte. A beszélgetést követően Tar csendesen meglépett”.

Mint mondta, ő maga leginkább a város felől olvasta a műveit, már a kilencvenes években felismerte alakjaiban Debrecen jellegzetes figuráit. 

„Tar egyáltalán nem lóg ki a városból, nagyon is része nem csak Magyarország és Debrecen, de Közép-Európa történetének is. Bár nem egy könnyű történet, de egy közösség története nem csak könnyed sztorikból áll. A mi felelősségünk az, hogy a személyes emlékezetből hogyan lesz majd közösségi emlékezet. Ezért is gondolom nagyon fontosnak ezeknek a történeteknek az újra és újra elmondását és különböző aspektusokból történő megmutatását. Arról is fontos megemlékezni – tette hozzá, hogy a tavalyi év az épületet is közbeszédbe hozta, a 24 emeletes könyv megjelenésével nagyon szépen ér össze Tar Sándor életműve az épített örökséggel. 

Lakner Lajos úgy fogalmazott, őt magát mindig is a Tar szövegeiben megbújó problematika foglalkoztatta. Tarnak az a látásmódja, hogy kívül van és rálát mindenre, első generációs értelmiségiként nagyon is ismerős volt számára. 

„Megerősítő példa volt számomra, hogy nem kell feltétlenül konfliktusosnak gondolni ezt a ’se itt, se ott’ helyzetet, megfelelően lehet mindezt kezelni. Nekem Tar ebben nyújtott egyfajta személyes támaszt” – fogalmazott. 

Don Tamás a kiállítás felől közelített Tarhoz. Mint mondta, évek óta szeretett volna csinálni egy kiállítást, aminek a fókuszában egy ember élete van, s ennek az embernek az életén keresztül lehet mutatni és mondani valamit a magyar társadalomról, Tar Sándor életében pedig nagyon sok dolog sűrűsödik össze, így tulajdonképpen a kiállítás adta az apropót, hogy megismerkedjen az író munkásságával. 

A kiállításról

Don Tamás elárulta, nem az volt a céljuk a kiállítással, hogy bármilyen irányba is pozícionálják Tar életét. 

„Nem voltak válaszaink, csak rengeteg kérdésünk. A tárlaton olyan művek is kiállításra kerültek, amelyek nem erre a nagyon specifikus kontextusra készültek, de nagyon izgalmas módon tudnak működni. Nem akartunk egy skanzen-szerű kiállítást létrehozni. Olyan tárgyakat helyeztünk el, amelyek esetében nem egyértelmű, hogy azok a kiállítás részei, vagy valaki ott felejtette őket” – magyarázta. 

Hozzátette, az elmúlt években több olyan kiállítás is láthatott a közönség, amit egy workshop előzött meg, ahol az adott témához értő emberek bemutatják a művészeknek az adott témát – ez esetben is innen indult a kiállítás előkészítése. Mint mondta, a szöveggel nagyon sokat foglalkoztak az utóbbi években, de az emberrel kevésbé. Az ügynökmúlthoz való viszonyunk, a szexuális orientáció kérdése – ezek a kérdések kerülnek felszínre leginkább a kiállításon. 

Lakner Lajos szerint a tapasztalatok azt mutatják, akkor működnek jól a kiállítások, ha azoknak van egy erős művészeti oldaluk, a művészet ugyanis bárkit meg tud szólítani. 

„Az értelmezési pozíciót a műalkotások hozták. Mindenkit egy dolog érdekelt a kiállításból, ez pedig a könyvszekrény, a titok. Ezek a művek, amelyek nem pusztán Tar életművéhez kapcsolódnak, hanem társadalmi helyzetéhez, hozzáférhetőséget adnak a magánéletéhez. Én mindig azt mondom a látogatóknak, hogy hallgassák meg a tárlatvezetést, de azonnal felejtsék is el, hagyják, hogy azt értelmezzék, ami belőlük jön, a kiállított művek ugyanis azért vannak, hogy párbeszédbe lépjünk velük” – mondta.  

Fotók: Miskolczi János