Hírek

94. DEBRECENI ÜNNEPI KÖNYVHÉT: ITT VANNAK A PROGRAMOK!

2023. június 02.

Az Ünnepi Könyvhét egyedülálló magyar kulturális rendezvénysorozat: több mint kilenc évtizedes múlttal, s évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel. Az első Ünnepi Könyvhetet Supka Géza kezdeményezésére tartották meg 1929-ben. A szervezők kezdettől arra törekedtek, hogy a könyvírás és a könyvkiadás ünnepét a társművészetek - az élő szó, az ének, a zene és a tánc - szépségével színesítsék, s igazi közösségi élménnyé tegyék. Debrecen régóta részt vállal e nemes tradíció ápolásában. A Református Kollégium, az Alföldi Nyomda és az Egyetem városában az Ünnepi Könyvhét a kulturális nagyrendezvények egyike. Nagyon fontos művelődési és lélektani szerepe van: az olvasók évről évre várják, készülnek az írókkal való személyes találkozásra.

A 2023-as Debreceni Ünnepi Könyvhét díszvendége Terék Anna, Sziveri János- és Füst Milán-díjas költő, drámaíró, a kortárs magyar költészet kiemelkedő képviselője. Terék Anna a vajdasági Topolyán született, Jugoszláviában, majd Szerbiában nőtt fel. Középiskolába Szabadkán járt, az egyetemet, pszichológia szakon, Budapesten végezte. Első verseskönyve 2007-ben jelent meg Mosolyszakadás címmel. A szerelmi téma megszólaltatása után a Duna utca (2011) hosszúversei családtörténeti és önéletrajzi összefüggéseket tártak fel, az utazás, a költözés, a „két haza” közötti lelki ingázás feszültségeit. A Halott nők (2017) a délszláv háború poklát idézte fel, az itt olvasható szerepverseket Áfra János egy helyütt Borbély Szilárd A Testhez (2010) című kötetének drámai erejű „legendái”-hoz hasonlította. Terék Anna legutóbbi kötete, a szakma által egyöntetűen üdvözölt Háttal a napnak (2020) szintén a traumaköltészet irányzatához tartozik a testbe írt emlékezet, a gyász megidézésével. A Könyvhét díszvendégével többek között a távoli és közeli mesterekről, a haza mibenlétéről, az anyanyelvhez való viszonyról, a gyásztól való félelemről, valamint a pszichológia illetve a vers adta segítségről fogunk beszélgetni. 

Az idén is a Csapó utcai sétálóövezet szabad terén, az évről-évre kereskedőkkel és vásárlókkal, színpadi fellépőkkel és olvasókkal benépesülő Könyvutcában találhat újra egymásra az irodalom és kíváncsi közönsége. Az olvasók ankétokon és dedikálások alkalmával személyesen is találkozhatnak kedvenc költőjükkel, írójukkal: mások mellett Dimény H. Árpáddal, Lajtos Nórával, Mikó Csabával, Tóth Kingával, Horog Mátéval, Löki Viktorral, Szálinger Balázzsal és Demény Péterrel, de lesz zenebölcsi, gyermekjóga, interaktív társasjáték és helytörténeti séta is.

"Ne felejtsék: olvasni emberi dolog, mert csak az ember olvas. Szeretettel és tisztelettel várjuk Önt is nézelődni, a kiadványokba belelapozni, olvasni, mert lehet ugyan könyvek nélkül élni, csak nem érdemes!" - fogalmazott Szirák Péter irodalomtörténész, a rendezvény kurátora, aki Puskás István kulturális alpolgrmesterrel és Pogrányi Péter programszervezővel ismertették a programot június 2-án, a Debreceni Ünnepi Könyvhét sajtótájékoztatóján, a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.

 

PROGRAMOK

2023.06.07. szerda

  • 17:00 Rácz Zoltán: Mintha – Az építészet tudatalattija (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget), beszélgetőtárs: Dezső Zsigmond statikus
  • 19.00 A szépíró olvas - irodalmi beszélgetéssorozat Dimény H. Árpád (Helyszín: Debreceni Irodalom Háza (Péterfia u. 28.)

A Debreceni Ünnepi Könyvhét nulladik napján Dimény H. Árpád költővel, a 2022. évi Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny Térey-díjasával Kovács Gergely középiskolai tanár, kritikus beszélget. Esőhelyszín: Déri Múzeum - Díszterem (Debrecen, Déri tér 1.)

2023.06.08. csütörtök

  • 10:00 Hordozós zenebölcsi foglalkozás a Cserkó zenebölcsivel és Debreceni Hordozós Klubbal (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)

A foglalkozás alatt különböző hordozási eszközöket próbálhatsz ki Kiss Anikó Okleveles Hordozási Tanácsadó segítségével és egy vidám zenés programon vehettek részt babáitokkal Ligetiné Csendom Erika néptáncpedagógus szervezésében. Az esemény ingyenes, ajánlott életkor: pár hetes kortól 3 éves korig.

  • 11:30 Jógakaland gyermekjóga hangszerekkel (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)

A foglalkozás alatt a gyermekek meséken keresztül és játékosan tanulják meg a jóga alapjait, illetve hangterápiás eszközökkel is megismerkedhetnek. Ajánlott életkor: 5 éves kortól. A programra óvodás/ kisiskolás csoportok jelentkezését is várjuk a debrecenipagony@gmail.com e-mail-címen

Foglalkozásvezető: Magyarné Szabó Júlia jógaoktató

  • 13:00: 200 éve született Petőfi Sándor – gyerekfoglalkozás (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 14:00 200 éve született Petőfi Sándor – gyerekfoglalkozás (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 17.00 Ünnepélyes megnyitó (Helyszín: Csapó utca, színpad): a Debreceni Ünnepi Könyvhetet megnyitja: Terék Anna költő. Közreműködik a MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara
  • 18.00 Pódiumbeszélgetés Terék Anna költővel, beszélgetőtárs: Szirák Péter, helyszín: MODEM (Baltazár Dezső tér 1.)

2023.06.09. péntek

  • 10:00 Kerekítő baba-mama délelőtt (Helyszín: Csapó utca, színpad)

Ordasi Panka, a Kerekítő Közösség foglalkozásvezetője szeretettel várja a babákat, totyogókat, kisgyerekeket és szüleiket egy remek hangulatú programra. Közös mondókázás, ölbeli játékok és dalok tanulása, sok-sok kacagás a Debreceni Ünnepi Könyvhét színpadán a Csapó utcában.

  • 10:00: 200 éve született Petőfi Sándor – gyerekfoglalkozás (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 11:00: 200 éve született Petőfi Sándor – gyerekfoglalkozás (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 11:00 Gyurmázós program (2+) (Helyszín: Csapó utca, színpad)
  • 11:00-15:00 Mesterségek utcája – a Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltár foglakozása gyerekeknek (Helyszín: a színpad mellett)
  • 14:00-16:00 Társas óra – játékos percek a Méliusszal (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 15:00 Zenél a Chrome Rt. (Helyszín: Csapó utca, színpad)
  • 16:00 Láthatatlan árvák – könyvbemutató (Helyszín: Csapó utca, színpad): „A kötet két kötet, egy szépirodalmi és egy szakirodalmi. Olvasható "csak" novelláskötetként, és olvasható a szenvedélybeteg vagy más szempontból rendellenesen működő családok gyermekeinek tapasztalatait és azok következményeit bemutató szakirodalomként. A szándékunk szerinti meghívás pedig arra szól, hogy kapcsolatot teremtsünk a kettő között. Az egy-egy novella után következő szakirodalmi kitekintésben az adott műben megjelenő élmények, tapasztalatok nevesítése, értelmezése és azok összefüggései jelennek meg egy olyan klinikai szakpszichológus szemével, aki hatvan év tapasztalattal rendelkezik a témában - negyven év saját élmény és húsz év szakmai gyakorlat. A kötetben szereplő novellák szerzői maguk is mind a "tegnap gyermekei", akik fontosnak tartják megosztani és láthatóvá tenni a diszfunkcionális családban felnövekvő gyermekek érzéseit, tapasztalatait, nehézségeit. Teszik mindezt a hatékonyabb beavatkozás, a tegnap és ma gyermekei szenvedéseinek enyhítése érdekében. Küzdve az alkoholbetegséggel, bántalmazással kapcsolatos tabusítás, közöny, álszentség ellen. A probléma megoldása a probléma kimondásával és a probléma megértésével kezdődik. Szeretettel ajánljuk ezt a könyvet "a ma és a tegnap gyermekeinek", hogy elindulhassanak a felépülés útján, továbbá azoknak a szakembereknek, akik munkájuk során találkozhatnak ezekkel a gyermekekkel (tehát jóformán mindenkinek), hogy még hatékonyabban ismerhessék fel, milyen nehézségekkel, elakadásokkal küzdenek ezek a gyermekek, illetve felnőttek.”
  • 16:00 Lajtos Nóra: Fehér szektor (novellák), A gyermekkor tenyerén (versszociográfia) – könyvbemutató, beszélgetőtárs: Kulin Borbála (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 17:00 Ferenczik Adrienne: Tudod, hogy szeretlek – könyvbemutató, beszélgetőtárs: Gyürky Kata (Helyszín: Csapó utca, színpad)
  • 18:00 Szendrei Tibor előadása – Intuíciók album és NFT gyűjtemény, beszélgetőtárs: Váradi Feri (Helyszín: Csapó utca, színpad)

2023.06.10. szombat

  • 8:00 „Toronyházi brunch” – vezetett helytörténeti séta a 24 emeletes toronyház történeteivel Kovács Péter építésszel (Indulás: a Petőfi térről). Előzetes regisztráció a halozatszervezes@meliusz.hu-n június 7-ig.
  • 10:00 Gyermekfoglalkozás (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 11:00 Kézműves foglalkozás Csőke Kittivel (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 14:00 Pólik József, Zách Attila: Tréfamesterek – képregény-bemutató, dedikálás (Helyszín: Csapó utca, színpad)
  • 14:00-16:00 Társas óra – játékos percek a Méliusszal (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 15.00 Tóth Kinga: Holdvilágképűek || Mondgesichter. Egy könyv két élete (Helyszín: Csapó utca, színpad)

Tóth Kinga 2013-ban Solitude-ösztöndíjasként kezdte írni a Holdvilágképűek című kötetét, mely 2017-ben a Magvető kiadó, 2022-ben pedig a Matthes&Seitz gondozásában jelent meg magyarul és német nyelven. A kötethez kapcsolódnak kiállítások, fotó-és grafikai munkák, zenei és videóanyagok, egy színdarab és a Wortmeldung szociális témákkal foglalkozó irodalmi díjhoz készített short listes miniesszé. A krónikus-autoimmun folyamatokkal foglalkozó kötet műfaja mellett (kispróza? verses próza? monológ? mozaik?) számos kérdést vet fel: melyik nyelven és milyen műfajban születik az alkotás, vajon fontosak-e ezek a művészeti-irodalmi kategóriák, ahogy témájában is: Hol kezdődik a betegség? Mi számít "normálisnak", hogy tudunk "megváltozott testállapotokkal" élni és egyáltalán milyen nyelvet tudunk ezekhez a változásokhoz társítani? A Debrecen és Németország között ingázó és alkotó szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ együtt a közönséggel.

  • 16:00 Horog Máté: Debreceni diák dalos- és anekdotakönyv – könyvbemutató, dedikálás és könyvosztás (Helyszín: Csapó utca, színpad)
  • 16:00 Péli Zsófia: Ginevra kendője – könyvbemutató (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 16:00 Vezettett helytörténeti séta a 24 emeletes toronyház történeteivel Uzonyi Anitával (Indulás: a Petőfi térről), Előzetes regisztráció a halozatszervezes@meliusz.hu-n június 7-ig.
  • 17:00 Löki Viktor, Szőlősi Zsombor: 24 emelet, 24 történet – könyvbemutató, dedikálás és könyvosztás (Helyszín: Csapó utca, színpad), résztvevők: Somogyi Tibor, Béres-Áfra Zsuzsa, Horváth Péter, Erdei Nóra, Szabó Anna Viola
  • 18:00 Löki Viktor, Szőlősi Zsombor: Néhány korty Debrecen – könyvbemutató, dedikálás és könyvosztás Helyszín: Csapó utca, színpad (Résztvevők: Árvai Tünde, Vadász Márton, Vigh Levente, Vona Zoltán)
  • 18:00 Szálinger Balázs: És most kelletlen elrugaszkodom – könyvbemutató (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget), beszélgetőtárs: Juhász Tibor, szerkesztő

2023.06.11. vasárnap

  • 10:00 Lencse Máté Játszani jó! – Interaktív társasjáték bemutató Lencse Máté és Jesztl József játékpedagógusokkal (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)

A program egyik fontos témája: Hogyan lehet jól játszani, úgy hogy a kezdők, kisebbek is egyenrangúan szálljanak be a játékba, mégis megmaradjon a játék izgalma. Játék közben megtanulhatjátok, milyen érzés esélyt adni és elfogadni az előnyt.

A Pagony kiadó legújabb társasai is kipróbálhatók lesznek, amelyben a két szakértő lesz segítségetekre.

  • 10.00 Dankó R. Magdi könyvbemutatója (Helyszín: Csapó utca, színpad)
  • 11.00 Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia – könyvbemutató (Helyszín: Csapó utca, színpad), beszélgetőtárs: Gyürky Kata

„Iglódi Csaba a Dreher család négy generációjának sorsáról mesél kétszáz évet átölelő családregényében. És még mennyi mindenről szól ez a road movie, ami egy olyan korból indul, amikortól még éppen száz évet kellett várni az első filmszínház megnyitására, de szinte a jelenünkig nyújtózik... „Ami rajtam múlik, az rajtam nem múlhat” – Dreher Anton hitvallása állhatna akár a családi címeren is, annyira végigkíséri utódait. A fő szálat ugyan négy férfi sorsa szövi és köti a jelenig. A tehetség, a kitartás és a szerencse mágikus háromszögének a felejtés ellen íródott regénye ez, tradícióról és innovációról. Meg persze asszonyokról, egy férfiak uralta régi világban, akik nevét ugyan kisebb betűvel jegyzik fel az évkönyvek, de hatásuk maghatározóbb, mint a vérzivataros évszázadok összes kataklizmája. A családregény mesél arról is, hogy miként építette fel - egymás után uralkodva, de az elődök gazdag hagyatékára támaszkodva – különleges világát az Alapítót követő Sörkirály, az örökébe lépő Innovátor, és az önhibáján kívül vesztessé lett Egyesítő. Iglódi Csaba gondosan gyűjtötte és gyúrta regényébe az olyan, eddig talán kevésbé ismert tényeket, mint hogy a család nevéhez fűződik a bécsi láger sör kifejlesztése, az első közép-európai gőzgép üzembe helyezése, ugyanitt az automobilizmus felvirágoztatása, az angol mintán alapuló versenylótenyésztés meghonosítása otthon, majd a martonvásári Brunszvik-kastély felújítása, és természetesen a kőbányai Dreher Sörgyár alapítása már itthon. Főszereplőink főzdéből gyárat fejlesztettek, és a termelés mellett az alapanyaggal szolgáló mezőgazdaságban és a fogyasztókat maguk mellé állító kereskedelemben is terjeszkedni tudtak. Négy mai országban is jelen voltak, hiszen Bécs mellett Triesztben, a csehországi Michelobban és a Pest melletti Steinbruchban, azaz Kőbányán is megvetették a lábukat. A tények azonban csak a kiindulópontként szolgálnak a Dreher-szimfóniában. Az üzletet átszövi az élet, az írói fantázia további színeket és ízeket csempész az amúgy is kalandos sorsokba. Iglódi Csaba értő tolmácsolásában megelevenedik a napóleoni háborúk utáni Bécs belvárosa, inasként követve egyik hősünket elutazunk Európa fontos központjaiba, és eljutunk Angliába is, ahol az ipari kémkedéstől sem riadunk vissza. Utunk során feltűnnek a kor hírességei: zeneszerzők, színésznők, különféle hercegek és grófok, valamint úri- és névtelen lányok a félvilágból. Eldönthetetlen, hogy melyik valós alak közülük, s ki csupán az alkotó képzelet szüleménye. Bár történelmi utazáson veszünk részt, a családi kötelékek örömei és keresztjei, a gyász, a szerelem és a hűség ma is, mindannyiunknak a zsigereiben ismert érzelmek, ezért is tudunk a szereplők igazi útitársai lenni olvasóként.”

  • 11.00 Gyerekfoglalkozás Dankó R. Magdival (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 13:00-17:00 Mesterségek utcája – a Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltár foglakozása gyerekeknek (Helyszín: a színpad mellett)
  • 15.00 Gerevich András: Légzésgyakorlatok – könyvbemutató (Helyszín: Csapó utca, színpad), beszélgetőtárs: Áfra János

„Gerevich András legújabb verseiben a fűben heverve eltöltött, forró nyári éjszakák csendjét bármikor megtörheti a kóbor kutyák vészjósló csaholása, egy balatoni diszkó távoli dübörgése, vagy egy közeli karambol vérfagyasztó robaja. A versek borús, melankolikus, olykor féktelen vágytól és parttalan sóvárgástól fűtött hangulata lassan, cseppenként folyik át belénk, mint az infúziós zacskóból lecsöpögő sós oldat, majd izzadságként távozik pórusainkon át. A Légzésgyakorlatok hűvösét libabőrös tarkónkon érezzük, és úgy szívjuk magunkba, akár egy légkondicionáló fagyos leheletét. Ha pedig a versek egyszer bekapcsolódtak keringésünkbe, velünk is maradnak minden idegszálunkban, a vérünk minden oxigén-molekulájában, húsba-, életbevágóan”  –  Závada Péter

  • 15.00 Grela Alexandra, Kónya Ábel: Az én Debrecenem – foglalkoztatókönyv – könyvbemutató, dedikálás és könyvosztás (Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget)
  • 16.00 Kiss Dávid: Medvék bolygója – könyvbemutató (Helyszín: Csapó utca, színpad), beszélgetőtárs: Áfra János
  • 17.00 Demény Péter: Zsiléta – könyvbemutató (Helyszín: Csapó utca, színpad), beszélgetőtárs: Gyürky Kata

 

Dedikálások a Csapó utcán:

június 9. péntek

  • 14.00 Mikó Csaba (Libri)
  • 17.00 Lajtos Nóra (Olvasóliget)
  • 18.00 Ferenczik Adrienne (Líra)
  • 18.00 Rácz Zoltán (Olvasóliget)

június 10. szombat

  • 14.00 Pólik József, Zách Attila
  • 16.00 Tóth Kinga (Debreceni Német Kultúrfórum)
  • 17.00 Péli Zsófia (Olvasóliget)
  • 17.00 Horog Máté (Olvasóliget)
  • 18.00 Szálinger Balázs (Olvasóliget)
  • 19.00 Löki Viktor (Olvasóliget)

június 11. vasárnap

  • 10.00 Szabó Anna Viola (Déri Múzeum)
  • 12.00 Iglódi Csaba (Líra)
  • 12.00 Dankó R. Magdi (Advent)
  • 16.00 Gerevich András (Olvasóliget)
  • 17.00 Kiss Dávid (Olvasóliget)
  • 18.00 Demény Péter (Olvasóliget)

A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Esőhelyszín a Csapó utcai programok esetében a Libri Fórum könyvesbolt. A programokra a belépés díjtalan!

A Csapó utcai színpad a Fórum bevásárlóközpont és a Roncsbár között felállított Méliusz mobil könyvtár színpada, az Olvasóliget a Csapó utca 22. előtt felállított helyszín.

Információ a helyszínen a Csapó utca 22. előtti Méliusz standnál kérhető a szervezőktől, továbbá a Debreceni Ünnepi Könyvhét és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Facebook-oldalán, a Debreceni Ünnepi Könyvhét Facebook-eseményénél és a www.meliusz.hu oldalon.

A 2023-as Debreceni Ünnepi Könyvhét kabalafiguráját a Méliusz Juhász Péter Könyvtár rajzpályázatára beérkezett csaknem száz pályamű közül a könyvtár zsűrije választotta ki: Kasu Alexandra 4. osztályos tanuló (Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium látássérültek intézményegysége rajztanára: Vargáné Lengyel Adél) Olvass többet! című rajzát.

Fotók: Miskolczi János