Hírek

A VILÁGUTAZÓ KÖLTŐ DEBRECENBEN JÁRT

2023. szeptember 18.

Márton Ágnes már akkor történeteket talált ki, amikor még írni sem tudott, például képzeletbeli állatbarátairól, a petymegekről. 1983-tól került be a hazai irodalmi élet körforgásába, azzal, hogy megnyerte a Sárvári Irodalmi Kör pályázatát. Tarján Tamás egyengette mentorként írói pályáját. 

Több mint húsz éve Luxemburgban él, ahol nyelvi lektorként dolgozik. Bár magyar nyelvű művekkel indult a pályája, évtizedekig csak angolul írt és publikált. Számos nemzetközi díjat nyert el. A koronavírus‑járvány idején jelentkezett először hosszú idő után az anyanyelvén írt versekkel. Két kötete jelent meg magyarul: az Én, az iguána és a Jaguárfolyosó. 

„Ezek nem fordítások, az én verseimet a rengeteg nyelvi játék miatt nehéz, szinte lehetetlen is lenne átültetni egy másik nyelvre. Egy részük csak magyarul jelent meg, a másik részük pedig az angol nyelvű műveim által ihletett magyar nyelvű verziók” – mondta. 

A narratív előadásmód helyett inkább a nyelvi játékokat kedveli, többek között a mítoszok világa az, ami igazán megmozgatja, a szokatlanság, „a csiki-csuki játék”, a prózában pedig a flash fiction a kedvence, amelynek egyik válfaját Magyarországon Örkény István honosította meg az egyperceseivel. 

Az írás mellett a képzőművészet és a zene is meghatározó szerepet tölt be az életében. A görög zeneszerzővel, Vasiliki Legakivel írt operáját Londonban és Athénban is bemutatták, az Estuary: a Confluence of Art and Poetry (Torkolat: összefonódik a képzőművészet és a költészet) című antológiához pedig több mint harminc neves képzőművészt nyert meg, hogy saját alkotásaikkal lépjenek párbeszédbe verseivel. Műveit beválogatták a Leonard Cohen-emlékkötetbe, és Johnny Depp‑pel is személyesen megismerkedett a munkája révén. Jelenleg Grencsó István dzsessz-zenésszel működik együtt, a budapesti Jedermann Kávézóban tartanak verses-zenés esteket. 

Az írásra főleg akkor jut ideje, amikor írórezidencia‑programokra jár. Ilyen lehetőségből szerencsére nincs kevés. Többször megfordult már az írországi rezidencián, amely előtte például Térey Jánost és Tóth Kingát is vendégül látta. Ezek a programok remek alkalmat teremtenek a kapcsolatépítésre is – magyarázta Ágnes. 

Kanadában, a Gatineau Nemzeti Parkban denevérdetektorokat készített és huhogni tanult. Az Északi‑sarkot is megjárta, egy művészeti és tudományos expedíció keretében több hétig utazott művésztársaival egy kutatóhajón. 

„Egyszerre volt félelmetes és gyönyörűséges, rengeteg kalandban volt részünk. Elkaptunk több minicunamit, megküzdöttünk a hideggel, ivóvízhiánnyal, tengeribetegséggel, a részeges kapitánnyal és három napra a baljós Dead Man’s Point nevű fjordon ragadtunk” – mesélte. 

Ugyanakkor ezek a megpróbáltatások rengeteg csodálatos élménnyel párosultak. Az egyik ilyen meghatározó tapasztalat az volt számára, hogy testközelből figyelhette, hogyan képzik a szánhúzó kutyákat. 

Élményeiből Stationary Hike címmel készített rövidfilmet Sarah Geratsszal, Vasiliki Legaki erre az alkalomra írt zenéjével. Ezt több filmfesztiválon is bemutatták. 

Legutóbb az El Camino egy szakaszát járta be, közben társaival felolvasásokat, workshopokat tartottak az útvonal mentén a helyi óvodákban, iskolákban, egyetemeken. Mint mondta, az írás szempontjából mindenben a legparányibb részletek érdeklik, Debrecent is ilyen szemmel figyelte, amikor két hetet töltött a Magyar Írórezidencia Program keretében a cívisvárosban. 

„Elsősorban a Nagyerdő az, ami lázba hozott, készülő novellámban is nagy szerepet kap a Békás-tó és környéke. Ezenkívül minden érdekel, ami Szabó Magdához és a Jablonczay ághoz köthető. Szerettem céltalanul kóvályogni Debrecen utcáin, időnként megállni és megfigyelni, lejegyzetelni az apró-cseprő dolgokat. Nagyon fontos számomra, hogy az, amit írok, látható, hallható, szagolható legyen” – hangsúlyozta. 

Szerző: Szilágyi Szilvia
Fotók: Miskolczi János