Hírek

"AZ IRODALMI MŰ EGY IDŐ UTÁN FELTÁMADHAT"

2022. november 09.

Debrecen elfeledett, tragikusan korán eltávozott írónőjére, Várkonyi Anikóra emlékeztünk november 9-én a Debreceni Irodalmi Napokon. A kerekasztal-beszélgetésen Cs. Nagy Ibolya és Bakó Endre irodalomtörténészek, valamint Nyilasy Balázs költő-irodalomtörténész járták be Várkonyi lírikusi pályájának főbb állomásait, idézték fel alakját a Méliusz Könyvtárban. A beszélgetést Bakó Endre moderálta. 

„A város és egyetem közötti átjárás nem volt olyan evidencia, mint ma, a Debreceni Egyetem külön entitás volt, a csendes Nagyerdőbe bújt” – mesélte Cs. Nagy Ibolya, miért nem ismerte egyetemistaként Várkonyi Anikót. 

„Akkor lett szorosabb a kapcsolatunk, amikor az Alföld Stúdió megalakult, s lett egy kör, ahova a kötelező irodalmi penzumnál többre vágyó emberek gyűltek össze. Ez nem jelentett napi személyes kapcsolatot, nem vettünk részt egymást életében, az első kötete megjelenésétől kezdve azonban nyomon követtem költészetét – idézte fel az irodalomtörténész, aki kritikát is közölt később Anikó köteteiről. 

Nyilasy Balázs viszont jó barátságot ápolt Anikóval, mint mondta, „Anikó kiválasztotta magának” egy irodalmi eseményen, ezt követően pedig gyakran meglátogatta a Dobozi lakótelepen, ahol igazi szellemi magot gyűjtött maga köré a költő. 

„Sokat láttam a világából, de nem mondom, hogy nagyon ismertem élete rejtélyeit, szenvedéseit, kínlódását, a politikai meggyőződését, vagy a költészetében bekövetkezett különös váltásának okát. Nem értek egyet azzal, hogy Anikó folklorisztikus ihletettségű versei szűkösebbek, természetszerűleg kevesebb kifejezési lehetőségre adnak lehetőséget, mint a szabadversek. Egy hallatlan nagy váltásról van szó, ami beágyazódott abba a szellemi, politikai világba, amiben éltünk és amiben neki erős indulatai, szorongásai, félelmei voltak, ezeket meg is tudtam tapasztalni – fogalmazott.

Elárulta: Várkonyi két verset is szentelt neki, egyiket barátságuknak dedikálta, másikat pedig kisfia születésére írta, és ő maga is írt a költőhöz egy húsvéti episztolát.

Inspirációk

„Az ő indulásának a legerőteljesebb motívumait abban a környezetben látom, ahonnan származott, a nagygéci paraszti világban. Ez nem Sinka másolása vagy a vele egy városban élő Kiss Anna hatása. Megénekelte az az élményt, a tündérkedő, boszorkányos világot, ami gyermekkorának környezetét jellemezte. A vákuum-nemzedéknek, a helyét kereső nemzedéknek fix pont kellett, hogy verseik születhessenek, a gyerekkori élmények ezért meghatározóak Várkonyinál. Az egész költészete küzdelem az énversekért, van a verseiben maszk is, álca is, valahova mindig elbújt, miközben arra törekedett, hogy a személyiségét mutassa meg. Ez egy borzasztó küzdelem lehet, ha valaki alkatánál fogva nem kibeszélő típus” – állapította meg Cs. Nagy Ibolya. 

„Metaforái annak a gondolkodásmódnak felelnek meg, amelyeket nem lehet felfejteni. Teremtett magának egy saját költői terrénumot. Ha vannak is felismerhető jegyek Anikónál, akkor sem mondanám, hogy nagy hatás érte volna” – érvelt Nyilasy Balázs. 

Mint mondta, Anikó a folklorisztikusabb dalokban szerelemvágyat, sebzettséget jelenít meg, de ettől még nem tette sajátjává Rimbaud költészetét. 

„A hetvenes évek költészete a személyesség problémájával erősen küszködik, Juhász Ferenc és Nagy László költészete mitizáló költészet, a mítosznak a magasságába emeli a közlésmódot, a fiatalok a hetvenes évek elején azonban ebben már nem hittek, Anikó sem. Nagyon tudatosan építkezett, a személyes környezetvilágában kereste a költészet útját” – hangsúlyozta Nyilasy Balázs. 

Nemzedéktudat

Az ő nemzedéktudata a kritikákban jelenik meg – magyarázta Cs. Nagy Ibolya. Az egyiket Agárdi Péter írta 1972-ben, s egy nemzedéki gondként tekint a folkorisztikusságra. Agárdi úgy gondolta, hogy ez a nemzedék azért nem találja a helyét, mert nem azt tekinti költői célképzetnek, hogy megmerüljön a jelenben. A másik kritika Görömbei Andrásé, aki 1971-ben írt Várkonyi első kötetéről, nemzedéki látleletet ad, azt írja, hogy a háborúban született generáció nem találja a lírai élményanyagot. „Anikó társadalomképe a hiány” – hangsúlyozta az irodalomtörténész. 

Nyilasy Balázs azonban nem értett egyet mindezzel. Rámutatott: verseiben sok a politikai célzás, mindössze nem munkált ki egy olyan verstípust, amiben hitelesen lehet társadalmi-politikai kérdésekről beszélni. 

„Nem voltak szoros kötődései a fiatal költői mozgásokhoz, magában próbált meg kikeverni egy olyan költészetet, amiben a politika is ott volt, nem tudta ettől függetleníteni magát. Azt mondta nekem egyszer: Neked az a szerencséd, hogy téged még nem ismernek” – idézte fel Nyilasy. 

Költészetének karaktere

Cs. Nagy Ibolya szerint Várkonyi költészetét folyamatában kell szemlélni. Az Agárdi Péter által is kritikával illetett első kötete után egy intellektuálisabb, elméletibb beszédmóddal próbálkozott, de utolsó műveiben már igyekezett visszatérni a nem annyira kimunkált, vizuális poétikához. Az első kötetében, A Griff halálában egyfajta emberi naivitás halála is bekövetkezik, ami a második kötetben csúcsosodik ki, a társadalmi közeggel ismerkedve azonban még elveszettebbé válik. 

Ngy változáson megy keresztül költészete – magyarázta Nyilasi Balázs. Egy nagy vállalkozásba kezdett, megpróbált kialakítani egy olyan szuverén formát, amiben van fiktív és valóságos képfantázia is

„Nem olyan tökéletes ez a forma, mint az ahogyan a folklorisztikusabb elemekkel bánt, de az igazi nagy teljesítménye a szabadverssel való nagy kísérlete volt” – szögezte le. 

Debrecenhez fűződő viszonya

„Anikó Debrecen-kritikája inkább csak kivetülése annak a benne meglevő elégtelenség érzésnek, amit érzett, sokkal szabadabb, sokkal teljesebb életre vágyott, emiatt nem tekinthető komolynak azok az indulatok, amiket Debrecenről írt” – véli Nyilasy Balázs. 

Cs. Nagy Ibolya szerint elfeledettségének oka, hogy a két kis vékonyka kötetet és a harmadik kötetben megjelent néhány új verse kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a jelenkori irodalmi palettán maradandó nyomot hagyjon. 

A teljes beszélgetést itt tudják megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=LtVKl0zqJfM

Fotók: Miskolczi János