Hírek

"AZ ÜGYNÖKMÚLT RENGETEG DOLGOT ELFED"

2022. november 11.

Tar Sándor ügynöki múltja árnyékot vetett életművének esztétikai megítélésére, megritkultak a róla szóló írások, és egy időre kiszorult a kánonból. Az utóbbi években azonban egyre többen érdeklődnek művei iránt, számos filmes és színházi alkotót is inspiráltak alkotásai. A megújult érdeklődés nem független a kortárs magyar és világirodalom általános folyamataitól, melyekben egyre nagyobb szerepet játszik a realizmus poétikája. Ennek köszönhetően valóságos kultusz alakult ki körülötte, egyre többet hivatkoznak rá.

Ebbe a reneszánszba illeszkedik be Deczki Sarolta ősszel megjelent monográfiája, illetve a Déri Múzeum új könyve, a „… most aztán nézhetek magam után…” című kötet, amelyben a Tar Sándorhoz írt, hagyatékában fennmaradt leveleket gyűjtötte össze Lakner Lajos.

A Debreceni Irodalmi Napok utolsó felvonásán ez a két kötet került terítékre. A kutatókkal Valastyán Tamás beszélgetett október 11-én az Apolló moziban, ahol levetítették a szerző egyik novellájából készült, Medence című filmes adaptációját is. 

Deczki Sarolta a beszélgetés elején elárulta, érdekes fordulatot vett a kutatása, először ugyanis nem kívánt foglalkozni Tar kiadatlan szövegkorpuszával, az Élet és Irodalom egyik szerkesztője vette rá azzal, ha nem ír erről az állományról, senki más nem fogja megtenni.

Mint mondta, végül nem bánta meg, hogy beleásta magát, hiszen ezek a szövegek poétikai adalékot is nyújtottak a novelláihoz, levelei arra is rávilágítottak, hogy Tar sokat inspirálódott a vajdasági neoavantgárd költészetből, még a kétes minőségű forgatókönyveiben is rábukkant érdekességekre – árulta el. Olyan motívumokra például, amelyek az egész életmű szempontjából jelentősek. 

Tarra nagyon ráégett az az értelmezési irány, amit Esterházy jelölt ki számára („azok helyett beszél, akik nem tudnak beszélni” – mondta, ugyanakkor már az első kritikák is észreveszik, milyen összetett prózavilágról van szó, a szürreális jegyeken túl arra is felfigyelnek, hogy milyen bravúros narrációs készlettel bírt. 

A poétika mellett azonban természetesen az ügynökmúltat sem lehetett megkerülni – nyomatékosította, noha nem akarta, hogy ez a kontextus jelölje ki a szövegek olvasatát. Izgalmas volt például összevetni az ügynökirodalmakat azzal, ahogyan Tar számot vetett saját múltjával. 

- Nem lehetett megspórolni az ügynökmúltat, ma is ennek a körülményeit taglalja mindenki. Objektivitásra törekedtem, nem elhallgatva azt, hogy mennyire gonosz volt, mennyire nem volt morális fékje, amikor másokról jelentett. Gonoszsága a publicisztikáiban is visszatér. Remek író volt, de ilyen emberi kvalitások társultak ehhez az életműhöz – mutatott rá Deczki Sarolta. 

Lakner Lajos úgy fogalmazott, a kutatás során azzal a problémával szembesült, hogy amikor kiderült Tar Sándorról ügynökmúltja, hirtelen mindenki efelől értelmezte a magatartását, másokhoz való viszonyát, ő azonban kíváncsi volt arra, nincs-e az ügynökmúlt mögött valami más titok. 

- Maga az ügynöklét árnyékba vetette, nem engedte, hogy megnézzük, emögött nem bújik-e meg még valami. Arra tettem kísérletet, hogy egy olyan embert mutassak be, aki valójában egész életében menekült, akinek az egész élete rejtőzködés volt. Az ügynökmúlt rengeteg dolgot elfed – hangsúlyozta. 

Mint mondta, nem tudta levetkőzni azt a személyes élményt sem, ami még a kutatást előzte meg. Tar Sándor halála után járt otthonában: „nem tudtam lemosni azt a szagot, ami ott fogadott, ami egy ember pokláról tanúskodott” – fogalmazott. Mint mondta, ezt, ha nem is ilyen személyes hangnemben, de meg tudta írni a levelezése kapcsán: ezekből az írásokból ugyanis kicsúszik az élet, nagyon ritkán esik szó emberi viszonyokról. 

Mindez a prózavilágára is jellemző – tette hozzá Deczki Sarolta. Nem tudott bennük magánemberként feltárulkozni, alkalmatlan is volt a poétikai eszköztára erre. 

A teljes beszélgetést itt tudják meghallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=xbeSlD3mTu4

Fotók: Miskolczi János