Hírek

DEBRECENBEN ERESZT GYÖKERET PETŐFI MÁIG ÉLŐ TANÚJA

2023. június 20.

A Könyv barátai hálózat egy éve alakult meg azzal a céllal, hogy népszerűsítsék és éltessék mindazt, ami Debrecenben a könyv, az irodalom és az olvasás hármasában fogható össze.  

A már több mint ötven főre rúgó hálózati tagok, a Könyv útja című microgrant programban már bizonyítottak, a tizenhárom nyertes pályázatból ugyanennyi irodalmi, könyves program született a közelmúltban, s úgy tűnik a hálózat önszerveződővé vált. Június 20-án arra vállalkoztak, hogy elültetik az idén 200 éve született költő, Petőfi Sándor egyetlen máig élő tanújának, egy öreg körtefának az oltványát, emléket állítva ezzel nemcsak a költőnek, de gyarapítva városunk, Debrecen irodalomhoz kötődő természeti értékeit is. 

Az eredeti körtefa Székelykeresztúron, a Gyárfás-kúria kertjében található. A hagyomány szerint ide érkezett meg Bem tábornok kíséretében a fehéregyházi csatában hősi halált halt Zeyk Domokos társaságában Petőfi Sándor, aki 1849. július 30-ról 31-re virradó éjszakán a ház akkori gazdájának, Varga Zsigmondnak a vendége volt. A körtefa alatt a legenda szerint elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című költeményét. Másnap e városkából indult végzetes, fehéregyházi, vagy – ahogy sokan ismerik – segesvári útjára. 

A hajdanvolt Gyárfás-kúria eredeti körtefájának utódát Kovács Gyula pomológus gyűjtötte be és oltotta tovább, az oltványokból egy, a Magyar Kultúra Alapítvány felhívása keretében az olvasást és az irodalmat népszerűsítő Könyv barátai hálózat – azon belül is a Természettár, a városi sétákat kínáló City-Legends és Explore Debrecen, valamint az ültetésnek méltó helyet nyújtó Zsuzsi Erdei Vasút – jóvoltából érkezett Debrecenbe. 

„Egy fa ültetése befektetés a jövőbe. Jövő pedig nincs jelen és nincs múlt nélkül. Mikor azon gondolkodtunk a Könyv barátaival, hogy hol lenne méltó helye Petőfi-körtefájának Debrecenben, a város élő öröksége, vagy úgyis mondhatnánk, hogy az öreg körtefához hasonlóan múltunk egy másik élő tanúja, az idén 141-ik életévébe lépő Zsuzsi Erdei Vasút örömmel vállalta, hogy otthont ad már most is gyönyörű kertjében ennek a kis oltványnak” – magyarázta Erdei Nóra, az Explore Debrecen ügyvezetője a helyszínen, a Zsuzsi Erdei Vasút kiinduló pontjánál az ültetés előtti pillanatokban. 

Az eseményen a Könyv barátja hálózat iránt elkötelezett Puskás István kulturális alpolgármester is részt vett. Mint mondta, a Könyv barátai közösség tagjai az utóbbi időben magukra találtak. Hangsúlyozta, nem az önkormányzat működteti a hálózatot, a könyves kultúráért aktívan tenni akaró társaság közös gondolkodásának köszönhető, hogy egyre több irodalmi, könyves program szökött szárba és hozza a gyümölcseit. Utóbbit kívánta az elültetett csemetének is. 

A pályázat kidolgozásában aktív szerepet vállalt a Természettár vezetője, Váradi Zoltán is, aki előadásában azt ismertette, miért tartotta fontosnak, hogy az oltvány eljusson Debrecenbe és néhány érdekességet is elárult Debrecen természeti értékeiről, a térségben található gyümölcsfákról. 

A pályázat egy másik fontos eleme a térség fáihoz kapcsolható néprajzi örökség, a különféle históriák, legendák, dalok, ételek összegyűjtése volt, melynek legjobb ismerője Debrecenben Horog Máté helytörténeti kutató. A City-Legends atyja a Debrecenben született fontosabb fűvészkönyveket, orvosbotanikai szakkönyveket sorolta és a fákhoz, virágokhoz kapcsolódó debreceni legendákról adott rövid ízelítőt a délután során. 

Makóné Fogarasi Hajnalkát, a Zsuzsi Erdei Vasút ügyvezetője úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés számukra, hogy örökbe tudtak fogadni egy igazi kis élő történelmet udvarukban. Kiemelte, a Zsuzsi Erdei Vasút igyekszik megszólalni az irodalom terén is, ezért is csatlakoztak a Könyvbarátokhoz, s az elültetett körtefa ezt a gyümölcsöző kapcsolatot is szimbolizálja. 

Az oltvány elültetése mellett egy hangulatos kis irodalmi pikniket is szerveztek a Könyvbarátok, melynek díszvendége Korpa Tamás Gérecz Attila-díjas költő volt, aki legújabb, a természetet, a Szádelői-völgy fáit megszólaltató, A lombhullásról egy júliusi tölggyel című kötetéből olvasott fel a résztvevőknek és a kis oltványnak, bízva abban, hogy néhány év múlva valóban már a gyümölcseit élvezhetjük. 

Fotók: Miskolczi János