UGYANAKKOR, UGYANOTT: KÖZÉP-KELET EURÓPAI GYEREKKÖNYV-ILLUSZTRÁCIÓS KIÁLLÍTÁS NYÍLT A MÉLIUSZBAN
Debreceni hírek
2023. október 22.
A 17. század közepére készült el Debrecenben az akkori András-templom mellett a Verestorony, ami egészen 1802-ig állt fenn. Ebben a toronyban lakott a híres Rákóczi-harang, melynek öblös hangja évszázadokon keresztül hívogatott istentiszteletre. Az 1802-es tűzvészben a város nagy részével együtt az András-templom és a Református Kollégium is elpusztult, és a tűz a Verestornyot sem kímélte. A tornyot nem építették újjá, egyedül az alapja maradt meg, emlékeztetve bennünket a tűz pusztító erejére.
Debrecen évszázadokon át nagyon sokat szenvedett a tűzvészek miatt, de mint a címerében látható főnixmadár, mindig képes volt újjáéledni hamvaiból. Ezt szimbolizálják azok a nemzetközileg is egyedülálló műalkotás-együttesek, amelyet október 22-én mutattak be Debrecen főterén.
Mátrai Erik és Adorján Zalán Vörös torony című installációját már augusztus óta láthatjuk az Üvegpiramis tetején. A kék, szürke, sárga, lila, vörös pálcák – melyekből épp annyit helyeztek el, ahány tűzeset történt a városban – a tűz és hamu színeit szimbolizálják.
Az Üvegpiramis belsejében október 21-e óta egy nemzetközileg is egyedülálló adatalapú műemlék is várja a látogatókat, melyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem munkatársai, Minkó Mihály kutató és Kocsi Olga képzőművész alkottak. A két képzőművészeti alkotás immár közösen, egymást kiegészítve a többször leégett cívisváros és a Krisztusban újjászülető életet szimbolizálja.
Az installáció avatásán Oláh István, a Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora úgy fogalmazott, az alkotások azt az üzenetet hordozzák, hogy a legnehezebb időkben is talpra lehet állni.
„A hit olyan erő, ami hat. Csak ezzel a hittel voltak képesek elődeink újraépíteni a várost, ez a hit tudott újra templomot és iskolát emelni, ezért született újra a város a lángokból, mert van újjászületett élet Jézus Krisztusban”.
Puskás István, Debrecen kultúrájáért felelős alpolgármestere kiemelte, amikor elindult az ötletelés azt illetően, hogy Debrecen városának mely közösséget kovácsoló elemét lehetne megmutatni, egyből a főnix, a láng, a tűz, az újjászületés szimbóluma az, ami felmerült.
„Az egykori Verestorony helyén álló, egyszerre várostörténeti, egyház- és építészettörténeti együttes kínálta magát arra, hogy a debreceni tűzvészek ma is látható mementójának adjon helyet. Egy olyan emlékpont ez, amelyen keresztül el tudjuk mesélni saját identitásunknak egy nagyon fontos elemét, ez pedig az örök újjászületésnek a gondolata” – tette hozzá.
Mint mondta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem csapatától azt a segítséget kérték, hogy ezt az üzenetet a mai vizuális kultúra legfrissebb nyelvén közvetítsék.
„Debrecennek ezzel egy másik hagyományát is próbáltuk tovább éltetni: a tradíció és az újító szellem folyamatos együtt hatását a városban. Ennek az együttműködésnek köszönhetően egy olyan műalkotás jött létre, ami nem csak Magyarországon, de nemzetközileg is egyedülálló, tudomásunk szerint ugyanis adatsorokból készült emlékművet még nem emeltek. Arra tettünk kísérletet, hogy a tűzvészek történetéből kinyerhető adatok álljanak össze egy vizuális kompozícióvá, melyek egyszerre tudják a debreceni tűzvészek történetét megjeleníteni, egyszerre tudják ennek a város identitása szempontjából alapvető üzenetét és a Kálvinista Rómában, a Református Nagytemplom közvetlen szomszédságában a spirituális üzenetet is közvetíteni” – magyarázta az alpolgármester.
Az alkotás egy másik fontos üzenete, hogy ami ma múlt és adat, az egykor emberek történetei voltak.
„Minden nagyobb városban voltak nagy tűzesetek ebben az időszakban, ami a debreceni tűzvészeket megkülönbözteti ebben a kontextusban az az, hogy kik voltak azok, akik az első sorba álltak, amikor tüzet kellett oltani” – erre Minkó Mihály hívta fel a figyelmet. Debrecenben ugyanis mindig a diákok voltak azok, akik elsőként menteni igyekeztek a várost a pusztulástól.
Az Üvegpiramis belsejében egy 1861-ből származó megindító szerelmi történet is helyet kapott, mely egy boszorkányként kikiáltott asszony, Szabó Gergelyné máglyahaláláról és az elkeseredett férj bosszújáról szól. A történetre Kocsi Olga talált rá, aki egy montázst készített a kézzel írt tragikus történetből.
Szöveg: Szilágyi Szilvia
Fotó: Miskolczi János
© debrecenliterature.hu Minden jog fenntartva! Adatvédelem