Hírek

EURÓPA-DÍJRA JELÖLTÉK AG APOLLONI DEBRECENBEN ÍRT REGÉNYÉT!

2023. március 24.

Ag Apolloni albán író a Magyar Írórezidencia Program keretében 2022-ben egy rövid időt eltöltött Debrecenben. Itt tartózkodása alatt könyvet írt Piroska: mese felnőtteknek (Kësulëkuqja, përrallë për të rritur) címmel. A regény külön debreceni fejezetet is kapott, s nem csak azt, a szerző örömmel jelentette: könyvét Európa-díjra jelölték! 

A Piroska egyébként szerelmi történet egy mesebeli lány és egy beteg farkas kapcsolatáról. A szerző így mesél művéről a Magyar Írórezidencia Programnak:

"– A mese egy olyan kontinensen játszódik, ami egy meggyalázott nőről kapta a nevét (Európa), és a könyvben sok szó esik hasonló esetekről, amelyek a koszovói háború idején estek meg, illetve arról is, hogy mindez aztán miféle hatással volt az elkövetkezendő békére. A kötet lapjain keveredik a mitológia a mesével, a vallással és még az animációval is. Leginkább próza, de került bele vers, dramatikus elem egyaránt. Az a fejezet, amelyben a teljesen magányos és összetört farkas a főszereplő, Debrecenben játszódik, ahol maga a regény is született."

Fotó: Magyar Írórezidencia Program