„KORDOKUMENTUM, NEM TÜNDÖKLÉSRE SZÁNT MŰ”

2022. december 11.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi bombája volt, amikor Gyarmati Fanni halálának évében, 2014-ben napvilágot látott naplója, Radnóti monográfusa, Ferencz Győző szerkesztésében. Gyarmati Fanni intim feljegyzései nemcsak azért ütöttek nagyot, mert általa teljesen új megvilágításba került költő férjének személyisége, intrikus kapcsolatuk, de társadalomtörténeti szempontból is hiánypótló munka, egy emberpróbáló időszakba enged személyközeli betekintést. A naplót Fif saját elmondása szerint „Miknek” szánta, éppen ezért zárul a bejegyzések sora 1946-ban, férje halálával.

Ezt a többszáz oldalas naplót álmodta színpadra Hámori Gabriella színésznő és Seres Tamás rendező, melyet 2015-ben láthatott először a közönség Budapesten, Fischer Iván Lakásszínházában. A mindössze néhányszor bemutatott monodrámát december 11-én egy erős helyszínen mutatták be Debrecenben, a Pásti utcai ortodox zsinagógában, ami azért is fontos mozzanat, mert ezzel indult el a Debreceni Zsidó Hitközség színházi páholyának sorozata.

A történet végét halljuk először Gyarmati Fannitól (Hámori Gabriella), Radnóti Miklós exhumálásáról, maradványainak azonosításáról, innen indul a visszaemlékezés, 1935-től, az első bejegyzéstől, majd kronológiai sorrendben ismerhetjük meg a naplóban leírtakat.

Nincs színpad, azaz minden színpad, de nincs csillogás és eszközök sem, egy lámpa világít csupán, ennek fényköréből lépeget ki, majd vissza Fif, miközben a terem falán a pár fotói váltják egymást, s évek peregnek le a szemünk előtt.

Az előadás nem kerülgeti a forró kását, Fannin keresztül feltárulnak a házaspár magánéleti gondjai: a kenyérgondokból fakadó sorozatos abortuszoktól, Radnóti Miklós önzésén át egészen Fanni szexuális szorongásáig, megmosolyogtató szeszélyeiig, de beszél a zsidókérdésről, áttérésről, kegyetlenségről és a budapesti irodalmi körökbe is Fanni szemén át tekinthettünk be.

Minthogy egy élet históriája ez, máshogy nem is lehetett, Hámori Gabriella néhol már-már giccsbe hajló játékkal, de nagy érzelmi amplitúdókkal működtette a közel másfél órás előadást, amely haláltól a halálig ért.

„Nem külön lény, hanem én vagyok ő is”, „A Jóisten kevéssé szereti Miklóst, mint én” – mondja Fanni, akit egy olyan anyáskodó nőként ismerhetünk meg a darabból, aki egész fiatalságát Miklós költői karrierjének rendelte alá, s jól tudjuk, aki Randnóti halála után is mindvégig csendben, a háttérben meghúzódva gondozta szerelme hagyatékát.

„Kordokumentum, nem tündöklésre szánt mű” – mondta Seres Tamás a napló kapcsán, s valóban az előadás sem így közelített hozzá.

Fotók: Miskolczi János