Hírek

KÖZÖSSÉGI KÖNYVES PIKNIKRE VÁRNAK MINDENKIT A KÖNYV BARÁTAI!

2024. augusztus 30.

Hagyományteremtő céllal, idén első alkalommal rendezi meg A könyv barátai hálózat a Könyv Barátai Napot szeptember 7-én, az olvasás világnapja alkalmából. Az ingyenes eseményen egész nap színes programok várják a könyvek, az irodalom és az olvasás kedvelőit az Emlékkertben.

Két évvel ezelőtt, 2022 tavaszán jött létre A könyv barátai hálózat. Az Önkormányzat kezdeményezésére létrehozott szervezet célja, hogy összefogja azokat a helyi szereplőket, akik hétköznapi tevékenységük mellett bármilyen módon éltetik és támogatják a könyv, az irodalom kultúráját és emellett fontos számukra, hogy az olvasás öröme minél több debreceni polgár közös élménye legyen.

A kezdetben hat, mára több mint hatvan tagot számláló hálózat tagjai között városi intézmények és civil szervezetek, iskolák és könyvesboltok, vendéglátóhelyek és művészeti egyesületek, valamint nagyváradi partnerek egyaránt megtalálhatók, akik az elmúlt két évben számos közös projektet hoztak létre az olvasás és az irodalom népszerűsítésére. 2023-ban az Önkormányzat Könyv útja elnevezésű 2,5 millió forint összegű támogatási projektjének keretében a hálózat tagjainak együttműködésében 13 miniprojekt született meg az az évi irodalmi emlékévekhez kapcsolódóan (Petőfi, Kölcsey, Csokonai és Borbély). 2024-ben az Önkormányzat egy újabb, 2 millió forint összegű pályázatot hirdetett meg A könyv barátai hálózat számára, melynek felhasználásáról a tagok maguk dönthettek. A pályázati támogatásból idén hagyományteremtő céllal rendezi meg a hálózat az első Könyv Barátai Napot 2024. szeptember 7-én, szombaton. Az egésznapos könyves piknik mellett az év hátralévő részében további könyves miniprojekteket valósítanak meg a tagok.

A mindenki számára nyitott és ingyenes Könyv Barátai Nap célja, hogy a hálózat tagjai bemutatkozzanak a nagyközönség előtt, megmutassák, milyen könyves és irodalmi aktivitásokkal várják egész évben az érdeklődőket, de külön erre az alkalomra szervezett izgalmas programokkal is készülnek az Emlékkertben. Az eseményre ellátogatókat vezetett séták, utcaszínházi előadások, pódiumbeszélgetések, koncert, slam poetry est és kézműves foglalkozások is várják.

Különleges irodalmi és helytörténeti csemegét kínál a Cívisporta Egyesület programja, akik a Kiemelkedő Debreceni Értékként nyilvántartott Építészeti Tervtár/Archívumot mutatják be, valamint a Méliusz Juhász Péter Könyvtár munkatársának tárlatvezetése a Református Nagytemplom melletti üvegpiramisban, ahol az érdeklődők a debreceni tűzvészek történetét ismerhetik meg. Az Explore Debrecen és a Természettár együttműködésében egy belvárosi sétára is sor kerül, amin a résztvevők sok érdekességet hallhatnak majd az irodalom és a botanika kapcsolatáról.

Izgalmas programnak ígérkezik a nap közepén az a pódiumbeszélgetés, melyen könyvtárosok, magyartanárok, irodalmárok és olvasni szerető fiatalok osztják meg gondolataikat arról, mi a könyv és az olvasás jövője. Nagy érdeklődésre tart számot egy másik beszélgetés is, melynek témája a nyári olvasmányélmények. Erről meghívott vendégek – Szabados Ági műsorvezető, a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó tulajdonosa, Varga Klári Jászai Mari-díjas színművész és Papp Csilla írónő – beszélgetnek majd a Karakter 1517 Könyvesboltban.

Gondolva a családokra és a gyerekekre, számos utcaszínházi és meseelőadás is színesíti a programot. Az Ibolya Utcai Általános Iskola színjátszóköre Lázár Ervin Vacskamati virágja című meséjét adja elő, a Csicsogó produkció előadásában látható lesz majd A kisegér csizmája című mese, érkezik a népszerű Kuckó Művésztanya a Szamárságok című előadással, és Reschofsky György, a Vojtina Bábszínház művésze egy interaktív zenés műsorral.

Napközben kicsiket és nagyokat is várnak az eseményre kitelepülő Könyv barátai. A DEMKI, a Természettár és a Debreceni Pagony standjánál meseolvasás és könyves kézműves foglalkozások, a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó standjánál könyvvásárlási lehetőség, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen standjánál jelmez- és kellékpróba, Horog Máté helytörténeti kutató asztalánál helytörténeti könyvek, kézzel készített, egyedi képek, képeslapok és hűtőmágnesek, míg a Master-Lab Comics asztalánál különleges képregények várják a látogatókat.

A nap felütéseként a Kelet Brass Band fúvósai alapozzák meg a hangulatot, 18 órától pedig a Debreceni Egyetemi Színház két tagja, Somogyi Tibor és Bakota Zalán slam poetry estje zárja a napot a Kölcsey Központ tetőteraszán.

Az ingyenesen látogatható esemény részletes programja a Könyv Barátai Nap Facebook-eseményben található.

KÖNYV BARÁTAI NAP

Időpont: 2024. szeptember 7. (szombat) 10:00-19:30

Helyszín: Emlékkert, Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó, Kölcsey Központ

Program:

10:00 Napindító koncert a Kelet Brass Band-el

10:40 Köszöntő: Dr. Puskás István alpolgármester

Az Ibolya Utcai Általános Iskola bemutatkozása:

- a Debrecenről és az iskolai életről szóló versíró és képvers irodalmi/képzőművészeti pályázat eredményhirdetése és a pályaművek kiállításának megnyitása

- Lázár Ervin: Vacskamati virágja – meseelőadás az iskola színjátszókörének előadásában (rendező: Sebestyén Mária)

11:00 A Kiemelkedő Debreceni Értékként nyilvántartott Építészeti Tervtár/Archívum bemutatása a Régi Városháza épületében

A programot vezeti Balogh László és Dr. Horváth Péter helytörténeti kutatók. A program az Emlékkertből indul.

11:30 A kisegér csizmája – interaktív mese a Csicsogó Produkció előadásában élő népzenei kísérettel

11:30 Az üvegpiramis bemutatása a Méliusz Juhász Péter Könyvtár munkatársával

12:00 Az olvasás generációi – pódiumbeszélgetés a könyvtár szerepéről és az olvasás jövőjéről

Résztvevők: Zsupos Gabriella könyvtáros (Dózsa György Általános Iskola), Tóth Mária tanítónő (Dózsa György Általános Iskola), Baranyai Norbert adjunktus (DE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet), Szabó Krisztina Merítés-díj Gyermekirodalom zsűrijének és a Merítés-díj Ifjúsági irodalom zsűrijének tagja, Peternainé Juhász Zsuzsa magyartanár, könyvtáros tanár (Debreceni Ady Endre Gimnázium) – Moderál: Erdei Nóra

Déli szieszta és könyvpiknik

14:00 Reschofsky György, a Vojtina Bábszínház művészének interaktív zenés műsora

14:30 Színházi előadás a Nagyerdővel kapcsolatos pályázatra jelentkező gyermekekből szervezett színjátszókör előadásában a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesülettel

15:00 Mi fán terem az irodalom? –  Vezetett belvárosi séta az irodalom és a botanika jegyében Erdei Nóra idegenvezetővel (Explore Debrecen) és Váradi Zoltánnal, a Természettár vezetőjével

15:00 A magyar zenei képregények története – Tóth-Laboncz Attila „Labi” előadása

15:30 Szamárságok – a Kuckó Művésztanya előadása

16:30 A könyvszekrény közös feltöltése az Ady parkban a nap folyamán gyűjtött könyvekkel

16:45 Nyári olvasmányélmények – pódiumbeszélgetés

Résztvevők: Szabados Ági műsorvezető, a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó tulajdonosa, Varga Klári Jászai Mari-díjas színművész és Papp Csilla írónő – Moderál: Erdei Nóra

17:30 A nap folyamán a vendégek és a Könyv Barátai által hozott versek közös kihelyezése a Verskertben

18:00 Slam-l(életmód) – Somogyi Tibor és Bakota Zalán slam poetry estje a Kölcsey Központ tetőteraszán

19:30 Programzárás a Kölcsey Központ tetőteraszán

 

A nap során folyamatos programok az Emlékkertben:

10:00-13:00              Kézműves foglalkozás a DEMKI-vel

10:00-16:00              Könyvgyűjtés a KönyvSzigetre

10:00-18:00              Bemutatkozik a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó

10:00-18:00              Játék és kézműves foglalkozás a Természettárral

10:00-18:00              Mesefelolvasás, beszélgetés, a meséhez kapcsolódó kézműves foglalkozás a Debreceni Pagonnyal

10:00-18:00              Jelmez- és kellékpróba a Csokonai Nemzeti Színház Debrecennel

10:00-18:00              City-Legends.Com: helytörténeti könyvek, kézzel készített képek, képeslapok, hűtőmágnesek

14:00-18:00              Master-Lab Comics – képregény árusítás

Fotók: Miskolczi János