Hírek

ÚJABB FALFESTMÉNY VISZ KÖZELEBB DEBRECEN MÚLTJÁHOZ

2023. szeptember 12.

Elkészült Debrecen harmadik falfestménye, amely a Piac utca 39. szám alatt álló Rickl-ház udvarát díszíti. Az alkotást és a Déri Múzeum kapcsolódó kiállítását Puskás István kultúráért felelős alpolgármester, Angi János, a Déri Múzeum igazgatója, valamint Váradi Katalin történész mutatta be szeptember 12-én. 

„Az volt a célunk a projekt megvalósításával, hogy egy nagyon fontos épület történetét tegyük láthatóvá, bontsuk ki, ezzel példával is szolgálva arra, hogy épületeink miként hordozzák a város történetét” – magyarázta Puskás István alpolgármester. 

Hangsúlyozta, nem titkolt céljuk ugyanakkor, hogy a város múltjának megismertetésén keresztül szeretnék a lakók Debrecenhez való kötődését is erősíteni. Hozzátette: a másik fontos eredménye ennek a projektnek pedig a mintaszerű összefogásban érhető tetten. 

Egy olyan összefogásról van szó, amelyen a Déri Múzeum, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár, a Wellington és a Cívis Ház Zrt. dolgozott együtt, bevonva a Medgyessy Ferenc Gimnázium tanulóit is. A város egyfajta koordinátori szerepben segítette a partnerek együttműködését – magyarázta az alpolgármester.

Ebből az összefogásból született meg a belső udvart nem csak díszítő, hanem az esztétikai élményen keresztül edukáló installációegyüttes, amely megjeleníti a Rickl-ház és Debrecen történetének, Szabó Magda városának is egy fontos epizódját. 

„Az az álmunk, hogy ezzel jó példát teremtünk a városban és mások is hasonló együttműködésben tudnak majd dolgozni, erősíteni városunk közösségi életét” – mondta Puskás István. 

Ha betoppanunk a szűk kis utcába, rögtön láthatjuk, hogy az installációegyüttes két elemből áll: a kapualjban található a Déri Múzeum és a Wellington kávézó együttműködéséből született mini kiállítás, amely a Rickl-ház történetét mutatja be és egyben kapcsolódik A cívisek világa című kiállításukhoz is. 

„Alpolgármester úr mesélt nekem a ház történetéről, és míg a felújítások zajlottak, addig elolvastam Szabó Magda Régimódi történetét, ekkor jött az ötlet, hogy ezeket a szép rácsokat jó lenne felhasználni valamire - ez az ötlet aztán szépes összeért A cívisek világa című kiállítással" - mesélte Farkas Csaba, a Wellington tulajdonosa, hogyan is léptek együttműködésbe a Déri Múzeummal. 

A Déri Múzeum kiállítása két részből áll: a tabló külső része a hely történetéről mesél izgalmas képeken keresztül, a belső tablóból pedig az egykori tulajdonosokat ismerhetjük meg közelebbről – magyarázta Váradi Katalin, a Déri Múzeum történésze, aki arra is kitért, hogy a kis utca sok izgalmat rejt. Itt termesztettek először krumplit Debrecenben és pislákolt fel először utcai lámpa is. 

Angi János a kiállításuk kapcsán úgy fogalmazott, a város múltjának feltárása mellett nagyon fontos volt számukra az is, hogy cselekvésre ösztönözzék a debrecenieket: „ ki-ki a maga képességei szerint, a  maga módján járuljon hozzá a város gyarapításához” – hangsúlyozta az igazgató. 

A belső udvaron látható falfestmény, mely Debrecen főutcáját jeleníti meg, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár gondozásában látott napvilágot, egy olyan pályázat keretében (TOP 6.9.2), amelynek célja a város identitásának erősítése és a városi közösségek életének segítése, építése. Ahogyan a Gambrinus közben látható falfestmény kivitelezését, ezt is a Grafik Trafik csapatának köszönhetjük. 

Szerző: Szilágyi Szilvia
Fotók: Miskolczi János