Hírek

ZSUBATTÁZÁSTÓL A SZÓTAG ADÓ SLAM BAJNOKIG: ÍGY TELT AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT MÁSODIK NAPJA

2024. június 15.

Ahogyan azt már megszokhattuk, délelőtt gyerekprogramokkal nyitott a könyves börze a Csapó utcán.

A konkrét hiúz mellett, Oláh István lelkipásztor várta a legkisebbeket a Bolygóörzőkkel, majd zsubattázás következett nem is akárkivel, a műfaj legjobbjával, Nyulász Péterrel.

Koradélután Eszes Rita, Boza Anita és Rácz-Stefán Tibor, azaz a romantikus regényírók ültek egy asztal köré, majd a gyerekek okoseszközhasználatáról tartott előadást Körmendi Attila.

A külföldi érdeklődőket az American Corner standja várta, de szakmai programokban is bővelkedett a második nap. A Pilinszkyről megjelent legújabb tanulmánykötetet Balogh Gergő és Bednanics Gábor, a József Attila költészetéhez a gyász fogalmán keresztül közelítő kötetet pedig Bónus Tibor, a könyv szerzője mutatta be.

Aki egy kis sétára vágyott, a Csapó utcai zsongást maga mögött hagyva, az a 19. századi Debrecent fedezhette fel Farkas Evelin Jókai-kutatóval.  

Kukorelly Endréről már elmondható, visszatérő vendége az Ünnepi Könyvhétnek. Az összesen 32 könyvet magáénak tudó szerző, legújabb, Ház, háború, halott című kötetét hozta el, amely előző kettő, a TündérVölgy és a Cé cé cé pé folytatásaként olvasható. A regény három fejezete kilenc év köré szerveződik, kilenc egymással párbeszédbe lépő történetet mesél el 1936-tól napjainkig. A szerzővel Pótor Barnabás, a Déri Múzeum – Debrecen Irodalom Háza muzeológusa beszélgetett a délutáni órákban.

Előtte az első erdélyi slambajnokként ismertté vált André Ferenc költő foglalta el a színpadot, aki tavaly megjelent, játékos közéleti parafráziskötetét, a Kepler horoszkópírás közben letér a pályáról című kötetét ismertette a nagyközönségnek.

Az este végét is ő rázta fel szójátékaival. A tíz évvel ezelőtt megjelent Szótagadó című kötetének megzenésített, egyszálgitáros változatát már háromszor letesztelte, ezúttal a debreceni közönség következett. A nyelvjátékok mesterének nem létezik olyan téma, ami nem érne meg egy verset, ezúttal Kolozsvár kocsmakultúráján át a Mónika showig repített minket, de azt is megtudhattuk, hogyan lehet rímbe rázni többórányi verejtékben telt vonatutat a Fekete-tengerig.

Fotók: Miskolczi János