A Könyv barátai hálózat

KA-VA-L-KÁ-D OLVASÓKÖR

A DRK Dóczy Gimnáziumában 2010 szeptemberétől indult el a Ka-Va-L-Ká-D olvasókör. Már a születési körülményeinél úgy ügyeskedtem, hogy a szándékot a diákok fogalmazzák meg, így – öntudatlanul – a gazdagítást kínáltam nekik. 2009 szeptemberében két kilencedik osztály azt a feladatot kapta, hogy írják ki kedvenc idézeteiket decemberig egy füzetbe. (Az ötletet a Nők Lapjából merítettem, ahol azt olvastam, hogy régen az embereknek nem volt pénzük, hogy könyveket vegyenek, és kéziratos formában lemásolták a számukra kedves verseket, hogy bármikor kézbe tudják venni.) Amikor ezeket az idézeteket közösen olvasgattuk, akkor azt tapasztaltam, hogy nagyon mély érzelmeket is képesek voltak egyes diákok feltárni. Amikor megkérdeztem, hogy jó lenne-e máskor is hasonló módon beszélgetni sokkal hosszabban, az egyik lány így sóhajtott fel: – Bennünk annyi gondolat van, de senki nem kíváncsi rá. Azt akartam, hogy magukénak érezzék ezeket a leendő alkalmakat, így az érdeklődő diákoktól azt kértem, hogy ajánljanak ők olyan könyveket, amelyeket már olvastak, és úgy gondolják, hogy a kortársaik is szívesen olvasnának, és kérdéseket lehet feltenni, amelyeket jó lenne megvitatni másokkal, akik szintén olvasták a könyvet. Azóta minden tanév végén törekszünk arra, hogy úgy menjünk el a nyári szünetre, hogy a listánkat a következő évre összeállítsuk. A tanár is csak egy címet választhat, ugyanúgy, mint a diákok. Persze útközben van rá példa, hogy a sorrendet megcseréljük, vagy valamit kihagyunk. Ha túlterheltek a diákok, akkor váltottuk már ki azzal az előzetes készülést, hogy novellákat vagy meséket vittem be, és ott olvastuk fel ezeket, aztán a hirtelen jött benyomások alapján alakult ki a beszélgetés. Az utóbbi két tanévben azt a visszajelzés kaptam, hogy ezek a legjobb alkalmak. 2013 májusában szükségét éreztem annak, hogy tegyek egy kísérletet arra, hogy az egész iskolából az olvasni szerető tanulóknak találkozási lehetőséget teremtsünk hasonló érdeklődésű kortársaikkal. Bár a differenciálást abban az értelemben használjuk, hogy osztályon belül különböző feladatokat adunk a képességeik szerint, de itt úgy ítéltem meg, hogy hatosztályos gimnáziumunkban a 7. é 8. osztályos diákok még nem érettek azokhoz az olvasmányokhoz, ami egy végzős diáknak a látókörébe kerül, így jött létre a junior tagozat.

Az alkalmaink szétfeszítik a hagyományos tantermi kereteket, hiszen mindig körbeülünk terített asztal mellett (több padot összetolunk), és teázunk a téli hónapokban, valamint süteményt eszünk, miközben beszélgetünk. Szerencsére a kiscsoportos foglalkozást teszi lehetővé, hiszen átlagosan a „nagyok” önképzőköre 10 fő körül mozog. Valójában ez ideális is, mert egy körkérdés során ennyi ember türelmesen végig tudja hallgatni egymást. [...] A nemek aránya kiegyensúlyozatlan, és ezért a választott könyvek tekintetében a lányok ízlése kerül túlsúlyba. A fiúk viszont hősiesen igyekeznek megküzdeni ezekkel a könyvekkel.

Az alkalmainknak közösen kialakított rendje van az elején. Mindig a kör valamelyik irányából kezdve mindenki elmondja, hogy milyen hatással volt rá a könyv. Ezek nem szakmai, hanem érzelmi, hangulati megjegyzések. Legutoljára az kapja meg a szót, aki ajánlotta a
könyvet. Ő nem pusztán azt mondja el, hogy miért esett erre a választása, hanem a hallottakat is értékeli. Többször előfordult már az, hogy aki ajánlotta a könyvet arról is beszámolt, hogy hogyan módosult a befogadói tapasztalata, hogyan írta felül a korábbi élményt az újraolvasás. [...] A könyvek szereplői, az élethelyzetek nem mindig a diákok életszakaszában előforduló lélektani helyzeteket idézi meg, de pontosan az a jó, hogy az olvasottak kapcsán mozgósítják a
környezetükben tapasztaltakat, amiket az adott témához lehet kapcsolni.

Miközben a tanulók igényei, szükségletei határozzák meg az alkalmak témáit, formáit, így az elemzése kerülő műveknél a már megtanult elemzési, közelítési módokat alkalmazzák, és az összefüggéseket látják meg, hiszen gyakran mozgósítják a korábbi olvasói tapasztalataikat. Gyakran párhuzamba állítják a középiskolai kánonban szereplő művekkel, illetve az interkulturális területeket is beemelik. (Volt már rá példa, hogy filmet néztünk
közösen.)

2012 októberében a DRK Könyvtárában látták vendégül az önképzőkört a fiúinternátus önképzőkörével. Az előzetes feladat az volt, hogy írjunk egy bemutatkozó akrosztichont. Amit én írtam, azt szántuk a végén nyilvánosságra. Ez a következő:

Kalandozunk az irodalom tengerén.
Az időből kilépve beszélgetünk.
Varázslatosan gazdag sok életkép,
Amelyből tapasztalatot nyerhetünk.

Lélekben újra éljük a csodát,
Káprázat, hogy a teljesség kopogtat.
Ábrándjainkat rokon lelkek fogják,
Délutánokba szívek foglaltatnak.

Egy magyartanár gyakran szembesül azzal a tanórákon, hogy a diákok nagyon keveset olvasnak. (Itt nem a kötelező olvasmányokra gondolok, hiszen ezekkel szemben még nagyobb az ellenállás.) Az is elszomorító, hogy az osztályokban nem alakulnak ki beszélgetések, mert számukra már a világháló a kapcsolatépítés helyszíne. Ezért öröm számomra, hogy van ellenpélda, ami bizonyítja, hogy a könyvek ideje nem járt le. Az ember lelke nem változik az évszázadok során, és az olvasókörben uralkodó hangulat azt bizonyítja, hogy jó közösségben megélni az olvasmányélményeket, közben megismerhetünk más
nézőpontokat, és még egymásról is sok mindent megtudhatunk. Kívánom mindenkinek, hogy találjon egy olyan közösséget, mint a mi olvasókörünk, ahol minden egyes alkalom gazdagít bennünket, és találkozásaink bizonyítják, hogy az olvasás szeretete klasszikus módja a kultúra megőrzésének és átadásának, amire érdemes időt szánni.

A Ka-Va-L-Ká-D nem pusztán a sokszínűségre utal, hanem költőien is igyekeztem értelmet adni, hiszen mozaikszóvá alakítottam az eredeti szót. Ha feloldjuk, akkor azt jelenti: Kalandos Varázslat Lélekben – Káprázatos Délután. Merem remélni, hogy valóban sikerül ennek megfelelni. A tapasztalatom az, hogy szeretik a diákok az olvasókört, és azok is tudnak róla, akik nem járnak oda.

Nagy alázatot kell tanúsítanom, amikor azokat a könyveket olvasom, amelyeket a gyerekek ajánlanak. Nagyon sok időben is, amíg két önképzőkörre elolvasom a regényeket. Gyakran kell olyat is a kezembe venni, amelyet magamtól soha nem emelnék le a polcról, de ha a diákot akarom a középpontba állítani, akkor ezt az áldozatot meg kell hoznom. Párbeszéd csak úgy kezdődhet, ha bele tudok lépni az ő világukba. Nagy elhivatottság, rengeteg idő a
feltétele annak, hogy az alapokat letegyük egy önképzőkör működéséhez. Azt hiszem, hogy az nem kérdés, hogy a jól sikerült alkalmak viszont nagy erőt adnak a mindennapok világához. [...] Valójában nagyon erőteljes érzelmi kötődés ez nekem is, így nagyon nehéz objektíven
írnom erről. Remélem, hogy az önképzőkör a pályám végéig elkísér.