A Könyv barátai hálózat

PERSPECTIVA NOVA EGYESÜLET

A Perspectiva Nova Egyesület 2004-ben alakult, Budapesten, akkor végzős pszichodráma-vezetők voltak az alapító tagok. 2007-től kezdődően egyre inkább debreceni projektekben vettünk részt, és bár jelenleg is van budapesti szakember-tagunk, 10-12 éve már csak helyi programokat valósítunk meg.

A kezdeti időszakban önismereti pszichodráma-csoportokat, kamaszoknak bibliodráma-csoportokat és humán-erőforrás, valamint szakmaiszerep-fejlesztő tréningeket tartottunk.

Hosszabb (120 vagy 150 órás) önismereti pszichodráma csoportból tizenkettő volt eddig, tréningjeink az egynapostól az 50 órásig terjednek, és már nem számoljuk, hányra került sor az elmúlt évek alatt. 2014 óta igyekszünk meghonosítani a playback színházi műfajt is Debrecenben, amely Magyarországon már 1992 óta ismert, több városban működnek társulatok.

2019-ben mi szerveztük (a DESzínház támogatásával) az Országos Playback-színházi Találkozót, arra alakult és azóta működik a Per Pillanat Playback Társulat.

Nagyon sikeres előadásunk volt 2020 júliusában a „Karantémák”, ami az első Covid-lezárás élményeinek feldolgozásában segített.

A Per Pillanat Playback Társulatról, előadásainkról bővebben:

https://perspectiva.hu/per-pillanat-playback-tarsulat/

Az első sikeres playbackszínházi pályázatunkhoz egy kutatás is kapcsolódott, itt olvasható:

http://www.iskolakultura.hu/index.php/iskolakultura/article/view/21761/21551

Amikor lehetőségünk adódik, szívesen dolgozunk fiatalokkal, többek között 2020-ban a DESzínház nyári táborában, amely vegyes drámapedagógiai módszerekkel valósult meg, köztük a playback színházi módszer is szerepelt, a kapcsolódó kutatás itt olvasható:

http://www.iskolakultura.hu/index.php/iskolakultura/article/view/34596

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálattal együttműködve pedig középiskolásoknak tartottunk playback-előadásokat, drogprevenciós program keretében.

Az egyesület szakemberei jelenleg pszichodráma-vezetők, mentálhigiénés szakemberek, drámapedagógusok, művészetterapeuták.